Hirdetés

Megvan, mikor érkezik A siló 4. évada, amelybe most bele is nézhetünk

|

Az Apple elképesztő tempót diktál.

Hirdetés

Ha minőségről van szó, a streaming koronázatlan királya továbbra is az Apple TV. Az olyan sorozatokról ismert szolgáltató, mint a Ted Lasso vagy az Utolsó befutók, most épp A siló negyedik évadát promózza, aminek hála bele is leshettünk annak cselekményébe.

A harmadik évad ugyan még csak tegnap ért véget, de már a negyedik kopogtat a bunker túloldalán, ugyanis a sorozat ezen két fejezetét egyszerre forgatták le. Ezt a megoldást az Apple rendszeresen alkalmazza, aminek hála kevesebb idő telik két évad között, ezzel lényegében tökéletesen visszahozva a tévézés azon korszakát, amikor nem kellett 4-5 évet várni évadonként.

Hirdetés

A siló új előzetese erősen spoileres, szóval ha esetleg még nem zárkóztatok fel, nem érdemes megnézni. 

Az Apple TV sorozata továbbra is nyers, olykor kegyetlen, viszont kellően más ahhoz, hogy az Amazon hasonló tematikával rendelkező Fallout-sorozata mellett labdába tudjon rúgni. A siló Hugh Howey azonos című regényének adaptációja, amely két folytatást élt meg Műszak, valamint Por címmel. 

A siló 2027. július 9-én tér vissza az Apple TV-re.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)