Majdnem elcsúsztatták a Star Wars Jedi: Fallen Order megjelenését
A Respawn Entertainment fontolóra vette, hogy később adja csak ki a kezei közül a Fallen Ordert.
A Respawn Entertainment fontolóra vette, hogy később adja csak ki a kezei közül a Fallen Ordert.
Kis késéssel ugyan, de megérkezett a decemberi Wootbox, amit ezúttal különféle sci-fi univerzumok köré építettek fel. Annak rendje s módja szerint neki is estünk a doboznak.
Az internetes trollkodás hajnalából származó mémmel most bárki feldobhat egy-egy meccset.
Akár megkésett Valentin-napi ajándéknak is tökéletes lehet a nők bálványának színezőfüzete.
Egyelőre csak keveset láttunk az új Denevérgúnyából, de azért az már most is szembetűnő, hogy milyen képregényekhez és videojátékokhoz nyúltak ihlet után kutakodva az alkotók.
Már nem ez az első alkalom, hogy elhalasztják a Conan Chop Chop megjelenését, de most újra időt kért a fejlesztőcsapat.
Hogy mit kapsz ha összeadsz két korosodó akcióhőst, két percnyi kínos egysorost, kissé gagyi CGI-t és persze egy sárkányt? A válasz: a The Iron Mask című film előzetesét, de nem biztos, hogy tetszeni fog.
A közvélemény egyik fele szerint túlzott, a másik szerint pedig még mindig kevés az óvatosság - mindenesetre a Mobile World Congress így is belebukott a koronavírus-pánikba, és lehet, hogy ez csak az első idei tech-rendezvény a sorban.
Nem nagyon illene röhögni azon, hogy egy sérült ember képtelen kinyitni egy dobozt, de mi megtettük. És végre beszélhetünk is egy fontos dologról.
A Ubisoft egy rövidke kedvcsinálóval kezdte meg az új szezon felvezetését, de a hivatalos részletek érkezéséig még egy kis türelemre lesz szükségünk.
Külső segítséget vesz igénybe a Yager Development, hogy folytatni tudja legújabb játéka fejlesztését.
Az Oscar 2020 legnagyobb nyertesét tervezi sorozatként képernyőre adaptálni az HBO, és úgy fest, van már jelöltje a főszerepre is.
Bár biztosan sokan örülnének egy Joker 2-nek, Zazie Beetz másképp vélekedik.
A brit játékeladási toplistát a héten érkezett Zombie Army 4: Dead War nem variálta át túlzottan, viszont az NBA 2K20 egy kicsit előrébb jött.
Szerinte az egészre rányomta a bélyegét, hogy "ő volt a fehér srác, aki diverzitást erőszakolt a játékába, majd a saját szellentését szagolgatta az interjúk során".
Megkezdte felkészülését a vajáklányt alakító színésznő, akitől szerepe ezúttal többet követel meg a fejetlen menekülésnél.
Az első Pókember trilógia rendezője visszatérhet a Marvel univerzumhoz, ezúttal egy sokkal varázslatosabb film rendezésére.
A Valve játéka még ma is egy igen szórakoztató FPS, de ha igazi csemegére vágytok, akkor töltsétek le azt a modot ami egy párszor átfuttatja a játék szövegeit a Google Fordítón.
Kaci nekiesett a Warcraft III felújított verziójának, a Reforged kapcsán pedig sajnos egyáltalán nem számolhat be vidám fejleményekről.
A Disney streaming szolgáltatása hamarosan új szériával bővül, de ez nem biztos, hogy mindenki tetszését elnyeri.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)