Forza Horizon 6 előzetes – Konnichiwa Horizon-san
Végre Japánba látogat a fesztivál, a helyszínváltás pedig számos újdonságot is magával hoz.
Végre Japánba látogat a fesztivál, a helyszínváltás pedig számos újdonságot is magával hoz.
A Take-Two megszüntette mesterséges intelligencia csapatát.
A nagy tervek ellenére nem halad előre a reboot, és nem azért, mert bármi gond lenne az alapanyaggal.
Egy színésznővel és egy életmódvloggerrel egészült ki a műsor szereplőgárdája.
Lassan célegyenesbe ér az Xbox zombis szériájának harmadik felvonása, amelyet négyfős kooperatív móddal és új túlélési rendszerekkel dobott fel az Undead Labs csapata.
Luke Cage és Iron Fist is feltűnt az új szezon forgatási képein.
A Valve nem akar kiadni új kézikonzolt, amíg tényleges generációs ugrást nem tapasztal, de úgy tűnik, hogy az az ugrás közelebb lehet, mint gondolnánk.
Az Egyesült Arab Emírségek egyelőre nem ismerte el, hogy ténylegesen történt-e kár.
Egyelőre nem tudni, hogy túl jól vagy túl rosszul végezték a munkájukat.
És ez még nem is a legerősebb Zen 6-alapú példány a 2027-es csapatból. Itt a bizonyíték, hogy az AMD nem viccelt, amikor kijelentette, itt az ideje több magot pakolni a processzorokba.
A fejlesztők látták a kritikákat a túl kicsi pályákkal kapcsolatban és a megfelelő reakciót választották.
Pehelykönnyű, strapabíró és az első lépéstől akár a maratonig elkísér. Jó pár futóversenyre elvittük a Huawei új okosóráját, és megmutatjuk, mennyit segít egy kütyü a sportban.
A DC Studios pontosan azt viszi vászonra, amit Tom King pár éve megírt.
Filmklasszikusok, új Eufória évad és doksik is várják az előfizetőket a tavasz második hónapjában.
Egy új csapatot is létrehoztak ezek fejlesztésére.
A TSMC még meg sem épült gyárainak kapacitását is lekötötték már előre az ügyfelek.
A csapat se a névvel, se a dizájnalapokkal nem szégyenlősködtek.
A Payday: Aces High egy újfajta élményt ígér, amit a Fast Travel Games próbál elhozni nekünk.
A minimum gépigényt már egy ideje ismerjük, most viszont részletes tájékoztatót kaptunk a japán kaland hardveres igényeiről.
Teljessé vált a fellépők névsora, meglehetősen változatos csapat állt össze.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)