Hirdetés

Forza Horizon 6 előzetes – Konnichiwa Horizon-san

|

Végre Japánba látogat a fesztivál, a helyszínváltás pedig számos újdonságot is magával hoz.

Hirdetés

Az árkád versenyjátékok szerelmeseként a Galactic Racer mellett az év egyik legjobban várt játéka számomra a Forza Horizon 6. Az utóbbi években a széria renoméja kissé megkopott, a csúcsot jelentő harmadik rész után az ötödikre eljutott odáig a közönség, mint a sportjátékok esetében: úgy tűnt, minden évben ugyanazt akarják nekünk eladni. Noha én a 3-mal és a 4-gyel csak futólag találkoztam, mert amikor aktuálisak voltak, sem Xbox, sem megfelelő erejű PC nem állt rendelkezésemre, az 5-öt már a pár éve még elképzelhetetlen PS-port segítségével vettem fel, és annak ellenére is beszippantott, hogy maximálisan érteni véltem a többi játékos kritikáját.

Mexikó nem feltétlenül volt a legizgalmasabb helyszínválasztás. Olyan nagyon sokban nem különbözik a harmadik részben látott Ausztráliától látkép tekintetében, ráadásul a negyedik részben bejött évszakok rendszere is eltűnt. Engem viszont legjobban a fejlődési rendszer, vagy annak hiánya idegesített. Már a játék elejétől kezdve elérhetőek a legerősebb verdák, amikért különösebben sokat küzdeni sem kell, úgy dobálja őket utánunk a játék, mint a temus hirdetések a Nintendo Switchet. Már az elejétől kezdve annyi pénzt szerzünk, hogy egy erre alkalmas kocsit azonnal minimum S1 szintre tudjunk fejleszteni. Ennek következtében igazából az alacsonyabb osztályokba tartozó autók létjogosultsága a nullához konvergál, semmi megkötés nincs az események nagy része felől, hogy milyen teljesítményosztályba tartozó masinákkal versenyezhetünk, az ellenfeleinket egész egyszerűen hozzánk igazítja a beállított nehézségi foktól függően. Így hát minden szem a Horizon 6-ra szegeződik, mely elsődlegesen éppen erre a két problémára ígér megoldást, a Microsoft által rendelkezésünkre bocsátott bő 1 órás Xbox Series X betekintő alapján pedig van okunk bizakodni.

Hirdetés

Tényleg csak egy kis kóstoló

Előre bocsátom, hogy ebben a kis betekintőben csak a játék töredékét volt lehetőség kipróbálni, és abból sem oszthatok meg veletek mindent. Lejátszhattam például a szokásos intro versenyt, mely immár megszokottá vált a Forza Horizon játékokban, és amely több kocsival, a map különböző részein keresztül vezet be a játék világába egy igazából tét nélküli kis hajsza keretében. Ezt nem mutathatom meg nektek, ahogy az azután következő szekciót sem, melyben kiválasztod a kezdő autódat és részt veszel egy versenyen, nem a sajátoddal. Ami ezután történik, azt viszont igen, és ekkor nyílik ki igazán a játék.

A preview alatt három autóval lehet mászkálni, így a "kezdő autód kiválasztása" valójában csak egy illúzió, mindhármat használhatod. Ez egy red flag lehetne sokaknál, mondván, megint rögtön elhalmoznak minket járművekkel, azonban három meglehetősen fapados verdáról van szó, amelyek fejlesztésével el kell majd bíbelődnünk. Szó van egész pontosan egy 1989-es Nissan Silviáról, amit országúti versenyre állítottak be, egy 1994-es Toyota Celica GT-FOUR ST205-ről, melyet földutas versenyekhez ajánl a játék, valamint egy 1970-es GMC Jimmy terepjáróról, melyet értelemszerűen a terepversenyekre szántak. Az nem teljesen egyértelmű számomra, hogy a végleges játékban is ezekkel az autókkal fogunk-e kezdeni, de valószínűnek tűnik.

Első feladatunk ugyanis, hogy egyáltalán kvalifikáljunk a Horizon Festivalra. Így van, itt ugyanis nem egy nemzetközileg ismert szupersztárként kezdünk, akinek rögtön mindent a segge alá tesznek. Mei nevű barátosnénk kanapéján csövezünk, ő adja nekünk az első verdáinkat és bizonyítanunk kell, hogy elég rátermettek vagyunk a nevezéshez. Ehhez az imént említett 3 versenytípusból kell egyet-egyet megnyernünk, így mindhárom kezdőautót tesztelhetjük éles körülmények között is. Ezen kívül néhány PR-eseményt is teljesítenünk kell ahhoz, hogy elegendő pontot gyűjtsünk. Amint ez megvan, már mehetünk is a kvalifikációs versenyre, ahol a preview build megköszönte nekem, hogy részt vettem és biztosított arról, hogy nyugodtan barangoljak a világban tovább, ha szeretnék. A kampányról így ennél többet egyelőre nem tudok mondani, de az mindenképpen biztató, hogy régebbi, kisebb teljesítményű autókkal kezdünk, melyeket nem kell azonnal kimaxolnunk, mi több, a játék fokozatos előrelépést ígér azáltal, hogy a fesztivál szintjei között bizonyos karszalagok megszerzése után tudunk csak lépkedni, addig pedig csak adott teljesítményosztályú autókkal versenyezhetünk. Ez megteremti azt a fejlődési érzetet, ami az ötödik részből legalábbis teljesen hiányzott, ami miatt én bizakodó vagyok.

A festői Japán

A játék egyik legerősebb pontja az új helyszín. Én egyébként is nagy fanja vagyok az országnak, nem elsősorban a weebség miatt, sokkal inkább a hagyományos kultúra okán, ami nekem nagyon tetszik. Tavaly lehetőségem is volt eltölteni egy hetet odaát, ami életre szóló élmény volt, és nagyon szeretnék még valamikor újra eljutni, a Horizon 6 pedig legalább részben megteremti ennek az illúzióját. Különösen azért, mert a map fantasztikusan kapta el a szigetország hangulatát. Az atmoszféra, a színek, az építészet, a hagyomány és a modernitás párhuzamos jelenléte mind fantasztikus módon reprezentálódik a játékban, melyet aláhúz a soundtrack is. Ez azért is nagy szó, mert a preview buildben csak copyrightmentes dalok szerepeltek, a streamer mód be volt kapcsolva, és erről a playlistről is csak korlátozott mennyiségű dal volt elérhető.

A Playground Games kommunikációjában nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy mekkora fókusza volt a világ megalkotásának Tokió városa, mely állításuk szerint a legnagyobb város, melyet valaha egy Forza játékhoz készítettek. Ebben minden bizonnyal nem hazudtak, de a léc azért nem volt annyira nagyon magasan, és e tekintetben érdemes óvatos elvárásokat megfogalmazni. Félreértés ne essék, Tokió elég nagy, de nem sokkal nagyobb, mint például a 2014-es The Crew városai az USA játszóterén. Horizon léptékben valóban nagynak számít, de annak, aki játszott már kb. bármilyen open-world árkád versenyjátékkal az elmúlt 15 évben, annyira nem fog szájtátós élményt kínálni.

Jól mutatja a város kompromisszumos méretét az is, hogy számos látványosság kimaradt. Én legalábbis töviről hegyire bejártam Tokiót a preview alatt, és pl. sem a Szenszódzsi szentélyt, sem a város legmagasabb épületét, a Tokyo Skytreet nem találtam meg.

Azok a látványosságok, melyek viszont bekerültek a játékba, egész jól átadják az eredetit. A Shibuya Crossing nevű kereszteződés, mely a világ legforgalmasabb gyalogátkelőhelye például szinte egy az egyben úgy néz ki, mint a valóságban (csak nyilván sokkal kevesebb gyalogossal), szemben pedig ott van a Shibuya vasútállomás is Hachiko, a világ egyik leghíresebb kutyájának szobrával. A város közepén lévő császári kastélykert inkább csak mutatóban van jelen, nyilván sokkal kisebb, mint az igazi, a környező utcákat viszont gyakorlatilag tökéletesen sikerült megjeleníteni. A játék egyik leggyönyörűbb tájképét pedig a távolban húzódó Fuji biztosítja, mely őrzőként tornyosul a map fölé és igazán hangulatos a jelenléte.

Tudtam, hogy maga belém fog kötni

A preview során lehetőség nyílt kipróbálni az új funkciók közül a garázs testre szabását is, de az igazat megvallva az engem teljesen hidegen hagy, inkább abba néztem bele, milyen az autók tuningolása. Az erre szolgáló menüt gyakorlatilag egy az egyben átemelték az előző játékból, és noha azt ígérték, hogy sokkal több opció lesz a vizuális testre szabhatóság terén, egyelőre nem kifejezetten tűnik így. Persze lehet, hogy éppen ennek a három autónak limitáltabbak a lehetőségei és az is, hogy a preview csak korlátozott opciókkal rendelkezik, de egyelőre ettől a szegmenstől nem dobtam hanyatt magam. Ez azért is probléma, mert a japán autós kultúrának meglehetősen fontos része az autók átalakítása, így bízom benne, hogy a végleges játék ennél azért érdekesebb lehetőségeket tár majd elénk ezen a téren. A festés átalakítására és más lehetőségekre ez a verzió nem adott lehetőséget, így ezek működéséről nem tudok beszámolni, de a menürendszer alapján elég valószínűnek tartom, hogy ez is ugyanúgy működik majd, mint az 5-ben.

A másik dolog, ami kinyírt a preview alatt, hogy nem volt lehetőség váltani performance és quality előbeállítások között, csak a quality opció volt elérhető, ami 30 fps-re maximalizálta a képkockasebességet. 10-15 perc után persze hozzá lehet szokni, de egy ilyen sebességű játékot ezzel a framrate-tel tolni azért nem a legjobb élmény a szemnek. A grafika ezen kívül egyébként rendben volt, a preview guide figyelmeztetett, hogy az átvezetők pl. még nem teljesen véglegesek és előfordulhatnak azokban hibák, de én semmi ilyesmivel nem találkoztam. Óriási előrelépés nem történt ezen a téren az előző játékhoz képest, de egyébként szép, és attól sem kell tartani, hogy a forgalom túl kicsi lenne, mely egy korábbi játékmenetben sokaknak feltűnt és aggodalom tárgyát képezte. Értelemszerűen nem csúcsforgalomban közlekedünk, mert mégis csak egy versenyzős játékról van szó, de mind NPC-kből, mind drivatarokból bőven szór ki a térképre a játék, egyáltalán nem érződik élettelennek.

Összességében véve tehát a preview olyan hatalmas nagy betekintést nem engedett a Horizon 6-ba, amit viszont ezalatt a rövid idő alatt tapasztaltam, jórészt eloszlatta a félelmeimet. Bízom abban, hogy a felsorolt, kissé talán szőrszálhasogató kritikáim egy részét még orvosolják a megjelenésig, az viszont biztos, hogy a végleges játék rengeteg tartalommal tölti majd meg ezt a csodálatos térképet, és már alig várom, hogy beleugorhassak.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)