A Sony még mindig nem döntötte el, mikor jelenjen meg a PS6
A 2027-es rajt egyre kevésbé tűnik biztosnak.
A 2027-es rajt egyre kevésbé tűnik biztosnak.
A hibrid szupersportautóból mindössze 1963 példány készül.
Az Abbey Road zebráján cirka 60 évvel ezelőtt vonultak így a zenekar tagjai.
Szakértők szerint a digitális értékesítésből és a PlayStation Plusból származó bevételek lehetővé tehetik a hardver árának támogatását.
A tavalyihoz képest ötvenezerrel kevesebben látogattak ki a szervezés szempontjából erős hátrányból induló fesztiválra.
A projekt előkészületei végre tényleg megkezdődtek.
E-mail címek, telefonszámok, nevek és egyebek kerültek a illetéktelen kezekbe egyetlen telefonhívás miatt.
A színésznő halálának okát és körülményeit egyelőre nem hozták nyilvánosságra.
A játék több mint 88 milliárd jen bevételt termelt.
A One UI 9.5 egy régóta hiányzó adatvédelmi funkciót pótolhat.
A gyártók szerint 2026 második felében még kevesebb lesz a videokártya és a többi alapvető számítógépes alkatrész is, a legnagyobb bajban a belépőszintű GPU-k lesznek.
2026-ban az okostelefonoknál már nem a nyers erő és a megapixelek számítanak igazán, hanem az, hogy a beépített funkciók és újítások hogyan alakítják át a mindennapi digitális szokásainkat. Mutatunk pár egyedi modellt.
A GTA 6 már a premier előtt feszegeti a játékipar határait.
A Take-Two vezére belsős poénnak szánta a meglepő szereplést.
Ráadásul ez lesz az Insomniac játékának alapértelmezett módja.
Alig 741 ezer vonalon bonyolítottak csak le akár egyetlen hívást is.
A portugál Netflixen három, közel húszperces epizód bukkant fel.
Hat filmes szakember választja ki, melyik alkotást küldi Magyarország.
A csúcskategóriás OLED kábelrengeteg nélkül simul a falra.
Semmi Gem Géza (Clippy), sem Copilot AI, sem pedig felhőkapcsolat nincsen benne, csak szövegbevitelre jó a legújabb Microsoft Word.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)