Szerintünk ezek Luc Besson legjobb filmjei
65 éves lett a francia rendező.
65 éves lett a francia rendező.
A Valve egy teljesen új rendszert jelentett be, ami könnyebbé teszi egymás játékainak használatát és a szülői felügyelet gyakorlását.
Rengeteg kérdés merült fel a Dragon Ball jövőjével kapcsolatban, talán most egy kicsit okosabbak lettünk.
Ha esetleg növelnétek még a rezsit, itt egy újabb lehetőség: elérhetővé vált a Minecraft Marketplace Pass.
Kereken 30 évvel ezelőtt vonult nyugdíjba Frank Drebin hadnagy, hogy aztán visszatérjen egy utolsó melóra.
Jonathan Nolan mondatait sikerült kitekernie a közösségi médiának, és most mérges rajongók tömegei köpködik munkáját (ami még meg sem jelent).
Több mint 15 év elteltével is aktívan tevékenykedik a modder közösség, az alkotók olykor egészen lenyűgöző megoldásokkal rukkolnak elő.
Reklámot készített a kedvenc sörének, ha már úgyis azzal doppingolta magát az Aquaman forgatásán. Eddig is lehetett tudni, hogy Jason…
Magyarországon eddig jóval gyorsabb volt az internet sebessége, de nem mi gyengültünk, hanem Amerikában történt hatalmas lépés előre.
Jéger Zsombor Mundruczó Kornél rendezésében mutatta meg, hogy mit tud.
A Mojang figyelmeztette a PC-s felhasználókat a világaik potenciális elvesztésére. Szerencsére pár lépéssel meg lehet előzni a bajt.
A tapló karakter nálunk kultstátuszba emelkedett, de már tíz éve annak, hogy megjelent az utolsó Torrente-film. Utánajártunk, hogy mi történt Segurával azóta.
Mozifilmbe is simán beillene az a sztorit, amit ezek a játékok kínálnak.
Egy rakás szerencsétlen gengszter.
Hamarosan indul a Google fejlesztői konferenciája, ami egy új mobilt, mesterséges intelligenciás bejelentéseket és Android 15-ös híreket is hozhat.
A színésznő elmesélte, mi történt, amikor ott járt, ahova nem lett volna szabad mennie.
Idén is visszatér a Geoff Keighley vezényelte műsor, és most már nem is kell találgatnunk, hogy mikor.
A film- és sorozatgyártás számos területén kipróbálta magát, színészkedett és forgatókönyvet is írt.
A játék rendezője, Gabe Amatangelo érdekes nyilatkozatot tett.
A memóriaszabvány támogatása biztosan tűnik, a memória alrendszer egyéb specifikációjáról azonban egymásnak ellentmondó hírek jelentek meg.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)