Egy bírósági ítélet szerint jogszerűen használható szerzői jogilag védett tartalom AI tanítására
A döntés szerint az így megalkotott tartalom transzformatív jellegű, tehát méltányos felhasználásnak minősül.
A döntés szerint az így megalkotott tartalom transzformatív jellegű, tehát méltányos felhasználásnak minősül.
Egy amerikai bíró szerint nincs azzal semmi baj, hogy a Meta engedély nélkül használta a műveiket a mesterséges intelligenciája betanításához.
A két író személyesen is ismeri egymást, de ez nem akadályozta meg Sapkowskit egy epés megjegyzés leközlésében.
Módosították a specifikációkat is, de közben a hazafias szlogenek megmaradtak.
Masahiro Sakurai szerint a jelenlegi AAA fejlesztési modell fenntarthatatlan, de a mesterséges intelligencia enyhítheti a nyomást.
A Legendary Pictures adaptációja a horror filmek új királynőjét húzta be a szerepre.
A legendás sorozat jövőjéért folyik a háttérjáték, dollárszázmilliók forognak kockán.
Újabb öt évre hosszabbítják meg a mesterséges intelligencia ipari tanszék működését.
Nem igazán vette ki jól magát, mikor kiderült a szándék.
A legendás GTR-széria szellemi utódjára már nem is kell olyan sokat várnunk.
45 év után először újra magyar űrhajós az űrben.
Amikor a streamerek összejöttek egy barátságos Mario Kart versenyre, akkor még senki sem sejtette, hogy nem a Rainbow Road lesz a legnagyobb kihívás.
Jön a felújított első rész, készül VR-játék, de stop-motion animáció, ifjúsági regény és képregény is formálódik a háttérben.
A legendás páros a Season 4 Reloaded frissítéssel érkezik a Black Ops 6-ba és a Warzone-ba.
Visszatér egy újabb körre a sztárokkal teletűzdelt gengsztereposz.
Az okosotthonok fontos eleme a megfigyelőrendszer, vagyis a biztonság. Az Ajax két olyan eszközzel jelent meg, amelyek a riasztót okosotthon rendszerré varázsolják. Leteszteltük az intelligens kapucsengőt és a beltéri kamerát.
A Twitch veterán szerint a MrBeastet ért támadások nem mások, mint műbalhék, amiket féltékeny alkotók generálnak.
Bond karrierje nagy változások előtt áll, és rengetegen vannak, akik terelgetnék az ügynök új útját.
Ezzel gyorsítanák fel a finoman szólva is rázós fejlesztést, ami a saját mesterséges intelligenciát használó funkciókhoz, elsősorban az új Sirihez szükséges.
Rengetegen szavaznak az "Áramszünetre", amikor a kedvenc Jóbarátok részeiket válogatják össze, de Schwimmernek másra esett a választása.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)