Xbox One-on is futnak majd Xbox Series-es játékok, de van egy csavar
Ha végre megtörténik a valódi generációváltás, a One-tulajoknak érdemes lesz még megtartani konzoljukat.
Ha végre megtörténik a valódi generációváltás, a One-tulajoknak érdemes lesz még megtartani konzoljukat.
Lement a Nintendo nagy éves műsora is, de nem sok izgalmasat sikerült 40 percben bemutatni.
Segítünk, abban, hogyan válasszatok új monitort vagy tévét.
Fontos előrelépés történt, bár egyelőre még nem lehet megvenni a CD Projekt Red játékát PlayStation konzolokra.
Monitort, AMD-s laptopot és gyorstöltőt is villantott a gamer márka.
Vaskos Guardians of the Galaxy gameplay bemutatóval indult a Square Enix előadása, minden más 20 percre szorult.
Bemutatkozott a kooperatív Rainbow Six, többet tudtunk meg a Far Cry 6-ról és még egy rakás más, izgalmas Ubisoft játékról.
Az elkövetkező napokban a játékok állnak majd a középpontban, még akkor is, amikor történetesen nem játszunk semmivel.
Nem lennénk most (sem) James Gordon helyében, Joker teljesen rászállt Batman hű segítőjére, a GCPD egykori felügyelőjére.
Úgy tűnik, még mindig van olyan kiadó, amelyik nem tanulta meg, hogy csakis bemutatásra alkalmas állapotban lévő játékokkal szabad E3-as műsort csinálni.
A játék egyik fő inspirációja a Piknik az árokparton, amely a S.T.A.L.K.E.R.-re is nagy hatással volt.
Grath röviden összefoglalja az Xbox meghatározó franchise-ának pályáját a kezdetektől egészen a Halo Infinite-ig.
A trilógia záródarabján rekordhosszú ideig dolgoznak a Capcom fejlesztői.
Az E3-hetet megnyitó előadás végén megtudtuk az Elden Ring megjelenési dátumát, de ennek árnyékában is történt azért egy s más.
Grath röviden elmondja nektek, hogyan és miért született meg az Electronic Entertainment Expo, a játékipar legfontosabb rendezvénye.
Figyi főnők, tényleg csak pár perc kéne! Esküszöm, Battlefield történelemre lenne. Nem clickbait, ombre, itt pusztuljak meg!
Pablo Larrain Stephen King-adaptációja úgy tűnik, hogy mindenképp megér egy misét.
Nem volt olyan régen, hogy Azeroth hősei összecsaptak a légióval, de az első alkalom emlékei mára megfakulhattak. Egy kis ismétlés sosem árt.
Dream bevallotta, hogy nem volt rendben a speedrun rekordja, de a történet ezzel még nem ért véget.
A megtörtént eseten alapuló horrorfilm hamarosan mozikba kerül.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)