A Blizzard bejelentette az Overwatch e-sport jövőjét, amit a szaúdi kormány pénzel
Az Overwatch Championship Series már februárban elindul, de nem biztos, hogy mindenki örülni fog az újításoknak.
Az Overwatch Championship Series már februárban elindul, de nem biztos, hogy mindenki örülni fog az újításoknak.
A szerverek lekapcsolásának napján még fontosnak találtak kiadni egy közleményt, de bár ne tették volna.
A Kaliforniai Egyetem (UCI) hallgatóinak Discord-szerverei ellen irányuló támadás során olyan képeket kaptak a diákok, amik szó szerint tönkre tették őket.
A Palworld minden várakozást felülmúló rajtja alighanem a fejlesztőket is felkészületlenül érte.
Mi mással is indulhatna a 2024-es év, mint egy olyan livestreammel, ahol 2023 utolsó nagy őrületére repülünk rá.
A soft launch a mobiljáték-ipar egyik legkárosabb szokása, amit mindenki gyűlöl, de az EA-t ez nem rettenti vissza.
Igazából lehet, hogy csalt, de most már mindenkinek elege van a pereskedésből.
Ráadásul a Square Enix újdonságával az előfizetők mindenki másnál hamarabb játszhatnak.
A hétvégén mindenki A méhészt nézte, de nem teljesített rosszul egy vadonatúj horror sem.
Fókuszban az akció, de minden bizonnyal a pszichológiai és drámai rész is rendben lesz az AMC új szériájában.
Alig néhány héttel ezelőtt még szabadon rajzolgathatott mindenki nemi szerveket, mostanra pedig már a meztelenség sugallata is tilos lett.
A várva várt büntihullám végre megérkezett, és hirtelen mindenki megértette, hogy miért késtek vele ennyit. A rendszer bizony nem hibátlan.
A Black Tabby Games azt szeretné, ha mindenki magának fedezné fel az élményt, ennek pedig az sem szabhat gátat, ha valakinek nem telik rá.
A veterán YouTube tartalomgyártó mostanában megszenvedi a népszerűségének hanyatlását, de a legutóbbi manőverével sikerült bekerülnie a hírekbe.
A világ legjobb rapperét nagyon tisztelik szülővárosában. Az 54 éves Shawn Corey Carter, vagy ahogy mindenki ismeri, Jay-Z mindig büszkén…
Pedig még saját klip is készült az I'm Just Ken Merry Kristmas verziójához.
Óriási bénázás övezi a Twitch változó szigorát, miközben a platform identitása végleg közröhej tárgya lesz.
Sajnos egyelőre nem ingyen, de az Escape from Tarkov kompetitív spin-offja mindenki számára elérhetővé vált.
Néha Hollywood nagyjai is keserű leckét kapnak arról, hogy nem mind arany, ami fénylik.
Senki sem ülhet az ünnepi asztalhoz addig, amíg a takarítók nem végeztek.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)