Elképesztő, hogy mennyi fogyott már a Call of Duty szériából
Az Activision Blizzard elnöke megdöbbentő számot nevezett meg a franchise mérföldkövének.
Az Activision Blizzard elnöke megdöbbentő számot nevezett meg a franchise mérföldkövének.
A videokártyákért felelős részleg elnöke, Raja Koduri nemrég meglátogatta a Samsung egyik chipgyárát.
A vállalat elnöke a közösségi médiában beszélt arról, hogy mi a helyzet Rhys szinkronjával.
DJ Koh, a Samsung mobilos elnöke szerint a következő 10 évben is a Samsung marad a piacvezető és a leginnovatívabb gyártó.
Guo Ping, a Huawei elnöke szerint Amerikára a vesztesek hozzáállása a jellemző, és megpróbálja bemocskolni a Huawei nevét, mert nem tud vele versenyezni.
Ha a film utolsó három percének hangulata az elejétől végig jelen lett volna, akkor egy igazán értékes és maradandó alkotás lenne a jussunk. De sajnos nem lett.
Hegedüs Zoltán, a NIT elnöke, a március 9-i Digitális Valóságok rendezvény szervezője nem hiszi el, hogy a fiatalok passzívak, és nem lehet fontos dolgokkal megszólítani őket. De miről is van szó?
A filmeket finanszírozó cég elnöke szerint hiába teljesített a vártnál szerényebben a Grindelwald bűntettei, a Warner Bros. nagyon is bízik a Legendás állatok széria harmadik epizódjában.
A tajvani horrorjátékra rengeteg negatív értékelés érkezett, a fejlesztők újra átküldik a minőségellenőrzésen.
A másfél számos rapper akkora játékipari csávónak érzi magát, hogy szerinte miatta vonult vissza az amerikai Nintendo elnöke. Ha másért nem is, a választweetek miatt örülünk, hogy ezt kiposztolta.
A Razzies idén még az Amerikai Egyesült Államok elnökét sem kímélte, de a Holmes & Watson is tarolt.
Az amerikai elnök azt szeretné, ha Amerika minél előbb elkészülne a 6G-s hálózattal. Erről a Twitteren beszélt.
A DICE volt elnökének új stúdiója nagyon dolgozik az első projekten, ezt láthatjuk most mozgásban.
A Nintendo of America elnöke 15 éve dolgozik a vállalatnál.
Az Oscar-esélyes filmek közül kettő is bemutatkozik, Hablaty és Fogatlan visszatérnek, Liam Neeson pedig újfent igazságot szolgáltat. Izgalmas a heti filmfelhozatal.
Adam McKay magához hűen egy stílusos, de legalább annyira megosztó politikai dramedyvel jelentkezett.
Eddig a Sony Europe-ot vezette, április 1-től viszont a teljes PlayStation brand és a Sony Interactive Entertainment a felügyelete alá tartozik majd.
Az amerikai elnök állítólag azt akarja, hogy legyen min gondolkoznia a Mobile World Congress résztevőinek.
Jövőre majd jobb lesz - ezt ígéri Susan Wojcicki.
Ezt Hessen tartomány belügy- és sportminisztere jelentette ki. Alfons Hörmann, a német olimpiai sportszövetség elnöke megfejelte mindezt azzal, hogy az "e-sport nem létezik".
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)