Meglepően sokan nézték a Star Wars: Az akolitust annak tükrében, hogy törlésre került a sorozat
Egyetlen Disney+-os sorozat volt, ami nála is magasabb nézettséget ért el.
Egyetlen Disney+-os sorozat volt, ami nála is magasabb nézettséget ért el.
A fejlesztők elnézést kértek a csalódott rajongóktól, utólag már a bejelentést is hibának tartják.
Az igazgatótanács jóváhagyta a kinevezéseket, szinte minden kulcspozícióba japán szakember került.
A Unitree G1 egy nagyon érdekes jövő első futára lehet.
Van még persze 364 másik nap az évben, amikor ugyanígy nem szabad elhanyagolni az adatvédelem kérdését.
Az Oblivion őrének színészét eszméletlenül találták hotelszobájában. Kritikus volt az állapota, és az ellátása költségei az egekbe szökhetnek.
A stúdió már a legelső Gears of War óta kíséri a franchise útját, most pedig visszatérnek a gyökerekhez.
A Disney a jelek szerint nagyon bízik az alternatív univerzumban felcseperedő Peter Parker történetében.
Egy könnyed tudományos projekt közben találtak rá a sebezhetőségre, ami fejvakarásra késztette a biztonsági szakértőket.
Charlie Cox épp járja az interjúköröket karakterének visszatérése kapcsán. Nyilván a legismertebb szupercsapat neve is előkerült.
Hatalmas leálrazást kaptak a Rockstar Games játékai, egy új rekordot is sikerült megdönteni.
A CERN-ben kifejlesztet módszer sokkal hatékonyabbá teheti a sugárkezelést.
Eklektikus játékválogatásban merülhetünk el az Xbox Free Play Days keretében.
A motoros nehézségekkel küzdő felhasználóknak egy fejbillentésébe kerül a kurzor megmozdítása.
Még nem tudni, hogy mikor és milyen áron kerül forgalomba, de a készülék létezését a gyártó megerősítette, és hivatalosan is bemutatta annak dizájnját.
Két-három millió forintnak megfelelő összegért ajánlgatják az emberek azokat a készülékeket, melyekre a tiltás előtt letöltötték a TikTok appot.
Egy évvel a PlayStation 5 után végre a PC is megkapta a remake trilógia második fejezetét. A kérdés már csak az, hogy a Square Enixnek ezúttal sikerült-e egy tisztességes portot összeraknia.
A ByteDance-alkalmazások továbbra sem térnek vissza az App Store-ba az Egyesült Államokban.
A vásárlást egy applikáción keresztül kell intézni, a boltban nincs semmiféle személyzet.
Mostantól bárki kedvére meggyűrűzheti magát a Samsung okosgyűrűjével, ami sokat kínál, viszont cserébe sokat is kér. Erre számíthatsz, ha Galaxy Ringet vennél.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)