Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 3119

Tucatnyi per elébe nézhet a Warner Music

Hír | 2006.05.08 13:08

A Warner Music Group egyre növekvő bevételekről számolt be a digitális zenei letöltések kapcsán, miközben az üzlet nemcsak veszteséges, de számos per is kilátásban van a vállalat ellen. A perek többségében a vád a lemezkiadók közti tisztességtelen ármegállapítás volt, ami a letöltések díjazására vonatkozik. A Warner egy gyors közleményben arról adott tájékoztatást, hogy minden eszközzel fellépnek az őket ért vádakkal szemben. A történet nagyjából három hónapja kezdődött, amikor Eliott Spitzer, New York egyik vezető ügyvéde nyomozni kezdett annak érdekében, hogy kiderítse, vajon tényleg megállapodtak-e a nagyobb zenei kiadók, hogy egységes áron kínálják fel letöltésre az általuk forgalmazott zenei anyagokat. Ez pedig sértené az antitröszt törvényeket. Ennek ellenére a vállalat ebből származó bevételei a 2006. március 31-én lezárult negyedévben 90 millió dollárra rúgtak, ami a Warner Music összes bevételének 11 százalékát teszi ki, s mindez háromszorosa az egy évvel korábban elért eredményeknek. Sajnos a fájlmegosztók segítségével illegálisan beszerzett zenei anyagok mennyisége is folyamatosan növekszik, ami a legnagyobb károkat okozza a kiadók számára ezen a téren. Az ez ellen irányuló harc hasztalannak bizonyul, a digitális zeneletöltés mégis jó üzlet. Főleg azután, hogy az Apple piacra dobta iPod hordozható zenelejátszóját, mellyel párhuzamosan beindította saját zeneletöltő központját, az iTunes-t. A legutóbbi időszak során a Warner Music 7 millió dolláros, illetve részvényenkénti 5 cent nettó veszteséget könyvelt el.

Új Need for Speed félhivatalosan!!!

Hír | 2006.05.07 20:48

Őőő, azért kézpénznek nem kell venni, de azért gondoltam megosztom veletek az infót: Arról vagyon szó, hogy az Official Xbox Magazin is elkészítette a maga kis E3-as listáját. Olyan játékokat gyűjtöttek össze, melyek kint lesznek az idei shown. A sok ismert név mellett feltűnik néhány meglepő darab is: ott van például lentebb a "Need for Speed" felirat, mely arra enged következtetni, hogy újabb epizód bejelentése várható. Ez mondjuk szinte biztos, még akkoris, ha nem magától a nagy EA-tól származik az infó ebben a pillanatban. Hülyék lennének abbahagyni az egyik legjobban tejelő alkotásukat - már csak az kérdés, mi lesz a dicső folytatás. Van egy tippem: szerintem NFS: Underground 3 :)

[DEMO] 18. heti kollekció!

Hír | 2006.05.07 12:16

A heti nyertes egyétrelműen a CellFactor lett volna, ha menne AGEIA PhysX kártya nélkül. Azért így is volt fontos demó, hiszen végre a hazai fejlesztésű Rush for Berlin-t is ki lehet próbálni. Ha lemaradtál valamiről a héten, itt a pótlási lehetőség:

  • Cellblock Squadrons
  • CellFactor
  • Pacific Storm
  • Rush for Berlin
  • Shadowgrounds #2
  • Space Rangers 2: Rise of the Dominators
  • Wildlife Park 2 ENG

  • Fury - Újabb RPG a kibertérbe

    Hír | 2006.05.06 16:50

    A Fury weboldala megnyitotta kapuit, melyen megjelentek az első információk és képek erről a tervek szerint május 10-én az E3 alatt debütáló MMORPG-ről. A játékban megtalálhatók lesznek a már jól bevált MMO elemek, mint a harc és csapatmunka, melyet megbolondítottak az FPS játékok adta lehetőségekkel. Az így megszületett pörgős játékmenetnek köszönhetően a játékosok jutalmakat szerezhetnek, melyeket később a karakter alakítása közben használhatnak fel. A fejlesztők közül Adam Carpenter - vezető dizájner mondta el, hogy a játékot a legkönnyebben úgy képzelhetjük el, ha vesszük a WoW Battlegroundsot és a Guild Warst, valamint ezt vegyítjük egy kis Unreal Tournamenttel és Battlefield 2-vel. Úgy kerülünk be az eseményekbe, hogy igen csak magunkra vagyunk utalva, mindenféle különleges felszerelés nélkül, csak a saját képességeinkre számíthatunk. Paul Whipp producer még hozzá tette, hogy a játék nem csak a harcról szól, hisz nagy szerepe van a karaktermenedzsment résznek, mely mindenki álma lehet. Úgy gondolják, hogy sokan fognak elidőzni azzal, hogy a karakterük képességeit finomítsák, hogy vérbeli harcost faragjanak belőlük.

    [DEMO] Shadowgrounds #2

    Hír | 2006.05.05 14:30

    A Meridian4 kiadta a Shadowgrounds című akciójáték második, frissített demóját. Az első változatot február elején már kipróbálhattuk, ám ez most egy teljesen új pályát is tartalmaz: az első, és második küldetés mellett az ötödiket is. Ráadásul az összeset kipróbálhatjuk multiban, kooperatív játékmódban. Emellett új fegyverekkel is megismerkedhetünk. A 370 megás fájlt innen tudjátok letölteni.

    GameStar LIVE @ E3

    Hír | 2006.05.01 15:42

    Amint láthatjátok, a felső vezérlésünk kibővült egy csöppet. Az idei E3 alatt is éjjel-nappal fogunk tudósítani, hogy minden vadi tutkóságról értesülj! Természetesen az egyes napok hírei még nincsenek meg, lévén maga a show sem kezdődött el. A marketingesek mindig 1 nappal a kiállítás előtt kezdik el dézsából önteni a mannát, ezt nevezzük 0. napnak. Azért érdemes nézelődni, mert a folyamatosan frissülő játéklistában megszemlélheted, hogy mely játékok lesznek ott a shown. Amint valami kép, infó, vagy éppen videó és demó megjelenik, azonnal látni fogjátok. Jó böngészést az elkövetkezendő, izgalmasnak ígérkező napokra!!!

    Bővült a Microsoft eredetiség-ellenőrző rendszere

    Hír | 2006.04.27 10:20

    A Microsoft nagyjából másfél éve beindított Windows Eredetiség Vizsgáló (WGA) programja egy újabb lépcsőhöz érkezett. Ezentúl nem csak a biztonsági frissítések letöltését tagadja meg az illegális operációs rendszer, hanem egy felugró buborékban folyamatosan tájékoztatja (vagy idegesíti) a felhasználót az illegalitás tényéről. A vállalat szerint a nagyon fontos biztonsági frissítések a Windows eredetiségétől függetlenül mindenki számára elérhetők. Az Üzleti Szoftver Szövetség (BSA) szerint a szoftverek 35%-a kalózmásolat, vagyis illegálisan használják őket. Az IDC kutatócég szerint ha ez az arány 25% alá esne, akkor legalább 2,4 millió új munkahely teremtődne, s emellett 400 millió dolláros gazdasági növekedés lenne világszerte tapasztalható. A Windows eredetiség tesztjén megbukott operációs rendszerek Norvégiában és Svédországban már tavaly november óta figyelmeztetik a felhasználót egy Asztalon felugró buborékban arról, hogy az általa használt Windows illegális. Idén februárban további öt országban indult be ez a figyelmeztető rendszer. Mostantól pedig már az Egyesült Államok, Malajzia, Ausztrália, Egyesült Királyság és Új-Zéland területén működő Windows XP rendszerek is így tesznek. Cori Hartje, a WGA program vezetője szerint számos megkeresést kaptak már a vásárlóiktól, hogy nem egészen biztosak az általuk használt Windows eredetiségében. A Microsoft ezen szeretne most segíteni a tájékoztatással. Hamarosan egyébként az Office termékcsaládra is kiterjesztik ezt a vizsgálatot, először azokban az országokban, ahol a felmérések szerint a legnagyobb a kalózkodás aránya.

    George Bush össszetűzésbe kerülhet a RIAA-val

    Hír | 2006.04.18 12:57

    Az Amerikai Zeneipari Szövetség (RIAA) szerint a legális úton vásárolt audió lemezek saját felhasználású másolata is törvényellenes. Ez alapján még például az amerikai elnök, George Bush is perbe fogható. Nemrég számoltunk be arról, hogy a Beatles együttes lemezkiadójának jogutódja beperelte az Apple Computert az Apple név zenei disztribúcióhoz való felhasználása miatt. Ez nem először fordult elő, ám úgy tűnik, ismét sikerült megállapodniuk, hamarosan ugyanis újradigitalizálják az összes zenei anyagot, hogy aztán azt online zenei kereskedelembe bocsáthassák. Jelenleg azonban a Beatles-számok digitális és legális letöltése nem megengedett. Az újabb botrányt a RIAA robbantotta ki, miután George Bush egy interjú előtti beszélgetésben elmondta riporterének, hogy saját iPod médialejátszóján milyen dalokat tárol. Köztük volt például a Beatles is, ami a fentiek alapján csak úgy lehetséges, ha saját, legális úton beszerzett audió lemezeiről másolta át a készülékre a számokat mp3 formátumban. Sokan úgy gondolják, hogy ez egy járható út - a RIAA szerint azonban ez is illegális. "Annak ellenére, hogy a másolatkészítésre általában megadják a lemezkiadók az engedélyt, ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy a másolatot valóban használhatjuk is, különösen, ha erre konkrétan nem tér ki az engedély." Ez a kijelentés azonban azért váltott ki felháborodást több jogi szervezet képviselőjéből is, mivel egy tavalyi MGM kontra Grokster bírósági tárgyalás során a bíró azt állapította meg, hogy a legális úton szerzett audió lemezeken lévő adatokat szabadon másolhatjuk, ha azt később kizárólag saját eszközeinket használjuk fel. A RIAA legújabb megállapítása értelmében azonban minden egyes lemezmásolás előtt engedélyt kellene kérnünk a kiadótól. Úgy tűnik, egy újabb jogi botrány küszöbén állunk...

    Heroes 5 - nem lesz Starforce!

    Hír | 2006.04.12 20:25

    A francia Ubisoft hivatalos weboldalának fórumán Fabrice Cabounet, a projekt egyik atyja igen fontos kijelentést tett. A francia úr elárulta, hogy a Heroes of Might & Magic V nem használ majd starforceos másolásvédelmet. További, a Heroes sorozat ötödik részével kapcsolatos hír, hogy holnap, elvileg pontban 18.00-kor érkezik meg a stratégia kipróbálható verziója. A Starforce-ügyben bizonyíték itt. Thanks Mechman.

    [MOVIE] Desperados 2: Cooper's Revenge

    Hír | 2006.04.12 17:55

    Újabb videóanyag bukkant fel a Desperados 2: Cooper's Revengeből, melyben több, mint másfél percen keresztül csodálhatjuk a Spellbound keze munkáját. A játékban a Vision Game Enginenek köszönhetően a játékosok szabadon változtathatják a nézetet a külső nézet, valamint FPS nézet között, akár az összecsapások közben is. A játékban ezúttal a játékmenetben is nagyobb teret kaphatnak a játékosok, szabadon eldönthetik, hogy egy bizonyos küzdelemben inkább távolról vetik bele magukat az akcióba némi taktikai előnyt nyerve ezzel, vagy mit sem törődve belevetik magukat a közepébe és megrohamozzák az ellenfelet. A közel negyven megás film máris tölthető lokálból.

    [MOVIE] FlatOut 2

    Hír | 2006.04.11 09:40

    jd kolléga levadászott egy igencsak szemrevaló videót, a hamarosan megjelenő Flatout 2-ről. Az első rész leginkább talán két dologról híresült el: szanaszét törhető verdákról, és teljesen élvezetes fizikáról. A második rész ennél még profibb játékélményt ígér, a grafika is javúlt, a muzsikáról nem is beszélve :) A pakk mindössze 36 mega, és szerintem kötelező lecibálni. Erre parancsoljatok:

    Az Oblivion a legkelendőbb világszerte!

    Hír | 2006.04.10 17:54

    A Bethesda bejelentette, hogy eddigi legnagyobb alkotása a The Elder Scrolls IV: Oblivion rekordot döntött eladások tekintetében. A játék megjelenése óta PC-re és Xbox 360-ra több, mint 1.7 millió (1.700.000!) darab került eladásra. Észak-Amerikában az NPD Group Inc jelentése szerint az Oblivion a legkelendőbb játék, míg a játék gyűjtőknek szánt változata a második helyre tornázta fel magát. További adatok azt mutatják, hogy a megjelenést követő egy hétben az Oblivion tette ki az eladott játékok közel 13%-át, mely négyszer nagyobb eladási rátát mutat mint a következő legtöbbet vásárolt alkotás. (A The Elder Scrolls III: Morrowind az Oblivion méltán népszerű elődje négy évvel a megjelenése után még mindíg az első huszonöt legkeresettebb játék közé tartozik.) Az Európai eredmények is hasonlóan erősek, az Egyesült Királyságban, Németországban és Franciaországban is rendkívüli gyorsasággal került fel a játék az eladási listák élére. A játék fontosabb eredményei közé tartozik még, hogy több mint harminc újságban szereplt róla részletes leírás, mindenhol szép kis sikert aratva, több díjat is megnyert, kikiáltották a jövő RPG-inek mintájává, mindemellett pedig öt különböző nyelven jelent meg világszerte.

    Co-Op mód a Shadowgroundsban

    Hír | 2006.04.07 13:59

    A finn erdők mélyén már két éve készülő Shadowgrounds című akciójáték végre kitör a fényre és idén április 25-én meg is jelenik. A játékban megtalálhatunk majd továbbfejleszthető fegyvereket, rengeteg karaktert egy fantasztikus játékmenetben, valamint az újonnan bejelentett Co-Op módot is. A Co-Op módnak köszönhetően akár 2-4 játékos is egyszerre nyűheti a játékot, ami a fejlesztők szerint még szórakoztatóbbá teszik a játékot, s ezt vizonyítva rögtön ki is dobtak pár képecskét, melyen a közös mészárlást láthatjuk. Örömmel jelenthetem be, hogy ennek örömére a fejlesztők úgy gondolták, hogy kicsit felpörgetik a játék oldalát és rögtön friss tartalommal árasztották el azt, ahol az imént említett képeket is megtalálhatjuk. Az igéretek szerint még a kiadás előtt az elkövetkezendő pár hétben további részleteket kívánnak majd szétszórni.

    Splinter Cell 4 multiplayer infók

    Hír | 2006.04.07 13:41

    Eredetileg a Ubisoft úgy tervezte, hogy a Splinter Cell: Double Agent PC-s változatának multiplayer módja a Spy vs. Spy felállást (kém a kém ellen) felállást követi, míg az Xbox 360-as változatban a Spy vs. Mercenary (kém a katona ellen) lehetőséget tartalmazza csak. Ám e fórumhozzászólás tanulsága szerint az általános elégedetlenség és felháborodás miatt ezt újragondolják a kiadónál. Most már megerősítést nyert, hogy a PC-sek a kém a katona ellen játékmódot is játszhatják majd, de egyelőre nem tudni, hogy a konzolosokkal együtt tudunk-e majd működni. A hivatalos bejelentés heteken belül érkezhet.

    [KéPZ] Frissítés!!

    Hír | 2006.04.07 08:59

    Kicsi, de a miénk. Újabb galéria frissítés mindenkinek. Komment: szerintem a Rainbow Six gyaláz-aláz :)

  • Guild Wars: Factions (15)
  • Rainbow Six: Vegas (3)
  • Shadowgrounds (4)
  • Warhammer Online (8)
  • You are Empty (6)

  • Kilencszáz dolgozójától válik meg a Maxtor

    Hír | 2006.04.06 16:11

    Az épp felvásárlás alatt álló merevlemez gyártó Maxtor bejelentette, hogy nagyjából 900 dolgozóját fogja hamarosan elbocsátani. A Seagate által épp felvásárlás alatt álló vállalat nagyjából 100-104 millió dolláros nettó veszteségre számít az idei első pénzügyi negyedévben, ami részvényenként 39-40 centet jelent. Az időszakra jósolt bevételek 875 és 885 millió dollár között várhatóak. A tervek szerint májusban fejeződhet be a felvásárlás, vagyis annak anyagi vonzata a mostani negyedévre nem lesz hatással. A Maxtor januárban még csak a részvényenkénti 17-21 centes veszteségről számolt be előrejelzésében, ám a bevételeket akkor is 950-970 millió dollár közöttire jósolták. A vállalat szóvivője szerint a módosításra azért volt szükség, mert a vártnál lassabban növekszik a merevlemezek iránti kereslet, amit tetézett a piaci részesedés csökkenése. Emellett úgy tűnik, néhány fontosabb költségtényezőt helytelenül állapítottak meg annak idején. A csökkenő növekedési tendencia következtében a vállalat vezetősége úgy döntött, hogy módosítja a termelési tervet, amit a szingapúri üzem 900 fős létszámleépítésével tetéznek. Ennek köszönhetően várhatóan hatmillió dollárt sikerül megspórolniuk. Megállapodtak továbbá a Seagate vezetőivel, hogy amennyiben a szabályozók, és a részvényesek jóváhagyása között nincs meg a kellő összhang, hajlandóak a két vállalat összeolvadását májusról június végére csúsztatni. A bejelentést követően a Maxtor részvényei 56 centes emelkedéssel 10,08; a Seagate étékpapírjai pedig 1,47 dollárral 27,69 dollárra emelkedtek a new yorki tőzsdén.

    Shadowgrounds GOLD

    Hír | 2006.04.04 17:44

    A Meridian4 és a Frozenbyte nevű csapat bejelentette, hogy Shadowgrounds című játékuk aranylemezre került, és ha törik, ha szakad április 25-én már a boltok polcain csücsülhet a játék. A játékhoz készült editor is valamikor ezen időszakban jelenik majd meg. A hivatalos bejelentés ezen az oldalon olvasható.

    Pereljék a Google-t, ne minket!

    Hír | 2006.03.30 15:39

    Az Amerikai Mozgókép Szövetség (MPAA) ennyi erővel beperelheti akár a Google-t is, ahelyett, hogy velünk szórakozik, állítja védekezésében a Torrentspy bírósági beadványában, amelyben az ellene és hat másik keresőoldal ellen folyó kereset megszüntetését kéri. Februárban az MPAA hét pert indított a Torrentspy és hasonló keresőszolgáltatást biztosító cégek ellen. Ez volt első eset, hogy az MPAA a keresőoldalakat a szerzői jog megsértésével vádolta. A Torrentspy hétfői beadványában a kereset megszüntetését kérvényezte, mondván az MPAA akár beperelhetné a Google-t is, hiszen a Google pont ugyanazt teszi, mint ők, csak jobban. A Torrentspy ugyanis egy olyan kereső, amely kizárólag torrent-állományok megtalálását teszi lehetővé. Ám e torrent-állományok "mögött" leggyakrabban egyszerűen letölthető filmek, zenék vagy szoftverek bújnak meg. A Torrentspy azzal érvvel, hogy weboldalukon nem találhatók sem jogvédett termékek, sem azokra mutató hivatkozás, és egyáltalán nem támogatják a szerzői jog megsértését. Azért pedig végképp nem vonhatók felelősségre, hogy látogatóik mit tesznek azután, hogy elhagyták az oldalt. "Nincs semmi különbség a beperelt weboldalak és a Google keresőoldala között", áll a beadványban. "Minden, amit a megvádolt weboldalakról állítanak hatványozottan igaz a Google-ra is, lévén az minden tekintetben messze túlszárnyalja a szóban forgó oldalakat." Az MPAA vádjait a Legfelsőbb Bíróság a Grokster cég elleni korábbi döntésére alapozza. Akkor a Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, hogy felelősségre vonható az az illető, aki a szerzői jog megsértésére alkalmas eszközt tesz elérhetővé és/vagy azt népszerűsíti. A Grokster a döntést követően beszüntette tevékenységét és vele együtt jó pár másik fájlcserélő is bezárt vagy átalakította üzleti modelljét, hogy megmeneküljön a Legfelső Bíróság szigorától. Az MPAA februárban azzal a céllal adta be a keresetet a hét cég ellen, hogy csapást mérjen a legjelentősebb kalózhálózatok működésére, megakadályozva az illegális tartalmak terjesztésének lehetőségét.

    Dracula Twins - vérszívás móka módra

    Hír | 2006.03.30 05:37

    A Legendo Entertainment a minap prezentálta új PC-s akciójátékát, a Dracula Twins-t. A - végülis egyedinek mondható történet szerint a szegény öreg Dracula grófot egy gonosz feltaláló - Dr. Lifelust elrabolta. Terve szerint a vámpír vérét fogja használni, hogy meglelje az örök élet titkát. A gróf családjának ikerpárja, Drac és Dracana megmenekült - nos, az ő feladatuk lesz megmenteni az öreget. Aranyos, gyerekes, de valahogy mégis várom :) Első képek itt találhatóak.

    Star Heritage 0: Ship of Ages - sci-fi az űrből

    Hír | 2006.03.28 15:30

    A Step Creative Group előrukkolt legújabb projektjével, az egyelőre kiadó nélküli Star Heritage 0: Ship of Agessel. Az év végére tervezett játék egy harmadiknézetű akció lesz, RPG elemekkel, sci-fi-alapokra építve egy űrben játszódó fiktív világgal. A reális fizikával ellátott, modern 3D-s grafikai motorra épülő TPS-ből már képek is érkeztek, amelyek a fejlesztő honlapján tekinthetőek meg. Ezekkel együtt minden további információ ezen az oldalon található.

    0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)