Tényleg jöhet a Marvel Rivals PS4-re
A teljesítménnyel kapcsolatban vannak fenntartásaink, de ha a Jedi Survivort elfut PS4-en, akkor talán ez is menni fog.
A teljesítménnyel kapcsolatban vannak fenntartásaink, de ha a Jedi Survivort elfut PS4-en, akkor talán ez is menni fog.
Eddig csak a rendszerbeállításokhoz tudott igazodni.
Különösen az amerikai piacon jelentkezik a hátrány.
Meglehetősen triviális indokkal állt elő, hogy miért mondott nemet.
Srácok, az hogy valami egy 4v4 hősközpontú RTS, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy MOBA.
Ezúttal legalább előálltak egy olyan ellenőrző megoldással, amihez nem kell extra információkat kiadni magunkról (vagy legalábbis nem többet, mint eddig).
Ő az eddigi első olyan figura, akit ugyanaz a színész játszik el, mint az eredeti változatban.
Egyre több app kísérletezik cenzúrával, szomszédunk jogi útra terelte a kérdést.
Reméljük, hogy megszedted magad choom, mert a benzin árak a jövőben sem lefelé kúsznak.
A fejlesztők ezúttal a konzolos tábor felé fordultak, akik előszeretettel játszanak oda nem való perifériákkal.
Biológusok drónokra szerelt hangszóróval próbálják védeni a szarvasmarhákat.
Hihetnénk ugyan azt, hogy 2025-ben már nem kell emiatt aggódnunk, de mindig jön valami, ami nyugtalanná teszi a Steam szerelmeseit.
A fesztivál szombat esti csúcspontján találtak holtan egy férfit.
A Valve csak akkor lép tovább, ha valódi generációs ugrást tud hozni.
A Vivaldi az összes trenddel szembe megy és blokkolja a mesterséges intelligenciát a böngészőből.
A Fallout 1st mostantól újabb extrával simogatja a pici lelketeket.
Kiszivárgott a Hollow Knight: Silksong valószínűsíthető ára és alig öt dollárral lesz több, mint a nyolc évvel ezelőtt megjelent eredeti játék.
Shroud tud egyet s mást a Valve lövöldéiről.
Bár a válasz a szinte mindig, de ez egyszerre lehet hatalmas lépés a mentális egészségért folytatott tech-harcban és komoly veszély.
Amellett, hogy a kiadó megújította együttműködését eddigi partnereivel, újabbakkal bővítette a már így is impozáns választékot.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)