Felturbózta a Sony a PlayStation 5 Pro felskálázó technológiáját
A frissen megjelent Resident Evil Requiemben debütál a továbbfejlesztett PSSR.
A frissen megjelent Resident Evil Requiemben debütál a továbbfejlesztett PSSR.
A magyar toplistákon egy hét alatt teljesen átrendeződött a mezőny.
Belsősök szerint idén leleplezhetik az új God of Wart, ami 2027-ben érkezik.
Akkora akku van az új Moto telefonban, mint egy tabletben, ráadásul strapabíró, mégsem kell attól tartanod, hogy féltégla kerül a zsebedbe.
Egy videós nem a leggazdaságosabb, de nem is a legkényelmesebb módját választotta az aknakeresőzésnek, viszont a kísérlet tanulságos volt.
Phil Lord és Chris Miller szerint a legnagyobb nyomás belülről jön.
A NXTPaper 4.0 technológiára építi fel mobilkínálatát a kínai gyártó - no meg a barátságos árazásra, de az új jegyzetelős tabletjében nehéz hinni.
Alix Wilton Regan új Lara Croftja nem dobja kukába a régiek örökségét.
A TikTok február végén tette közzé legfrissebb európai átláthatósági jelentését, amely a 2025. július és december közötti időszakot vizsgálja. Ebből két érdekes adatot is láthatunk.
Elérkezett az ideje a második nagy békamészárlásnak.
Játsszunk el a gondolattal, hogy mondjuk tényleg megjelenik novemberben a GTA 6, de ez az év ennél sokkal többről fog szólni.
Az id azt ígéri, hogy a hosszú ideje készülő DLC valójában annyi tartalmat hoz majd, mintha egy folytatás lenne.
A kínai cégeknek adott egy kis előnyt inkább.
A vállalat idén kétszámjegyű visszaesésre számít a piacon.
A demók között első lett az, ami valójában nem is demó.
Jó oka van rá, hogy elhatárolódjon a szereptől.
Az internet egyik első virális alakja is felbukkant a Void elleni ádáz csatában.
A piactér szerint ennyi az ingyen behúzható játék, és az azzal együtt megszerezhető játékbeli extrák értéke.
A gyártó fityiszt mutat a RAM-drágulásnak, minden területen fejleszt és még ajándékot is ad, ha őt választod. A 17-es flotta a magyar piacot is felrázhatja. Mutatjuk a pimasz árazást.
A remixelés új formáit teszteli a YouTube.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)