Ezt csinálják most az ex-bilzzardosok, bemutatta játékait a Dreamhaven
Egy ideje már tudtunk róla, hogy a kék óriás lekedveltebb feje egy kiadói vállalatot alapított, de tegnap estik csak homályos rálátásunk volt terveikre.
Egy ideje már tudtunk róla, hogy a kék óriás lekedveltebb feje egy kiadói vállalatot alapított, de tegnap estik csak homályos rálátásunk volt terveikre.
Két hét sem kellett hozzá, hogy minden idők legnézettebb Netflix-minisorozata legyen belőle.
Komoly közösségi médiás cicaharcnak lehettünk szemtanúi, a győztes a like-ok alapján elég egyértelmű.
Nehezen akar elkészülni a kultikus szerepjáték folytatása.
Óriási a nyomás az Assassin's Creed Shadows sikerén, a Ubisoft jövője a tét.
Nagyon köszönik a sok építő kritikát, és azt is elárulták, hogy a játék megjelenése még csak a kezdet.
Mi viszont cseppet sem bánjuk, hogy végül így döntött az énekesnő.
Két hősünk közül az egyik egy keményvonalas harcos, míg a másik egy lopakodásra szakosodott orgyilkos.
Ha fogalmatok sincs arról, hogy melyik játék hol helyezkedik el, akkor majd a kiadó segít.
A Monster Hunter Wildsot is maga mögé utasította a Ubisoft játéka az Egyesült Királyságban a fizikai eladások terén.
Korábban az Odyssey állt az első helyen egyidejű játékosszám tekintetében, de vasárnap megdőlt a rekord.
Sorra jelennek meg erről cikket a külföldi és magyar médiában is, de a helyzet az, hogy ez az állítás egy ordas nagy hazugság.
Valóságos macskaparadicsom vár Naoéra és Yasukéra a Ubisoft játékában.
A használt játékok piacára adott válaszként jött létre a Monolith Production innovációja.
Interaktív térkép segíti a felfedezést és a gyűjtögetést.
Egyre többen kalandoznak Naoéval és Yasukéval.
Katanával és varázslatokkal felvértezve megyünk neki haduraknak és sárkányoknak.
Kevesebb RPG, több szurkálódás, mint a régi szép időkben.
Az első információk alapján a sminkszobában keletkezett a tűz.
Most tényleg érdemes visszanézni a Cities: Skylines 2-be.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)