Az AI miatt majd senki nem akar elvándorolni, állítja a Palantir vezére
Alex Karp Davosban fejtegette, hogyan old meg mindent a mesterséges intelligencia.
Alex Karp Davosban fejtegette, hogyan old meg mindent a mesterséges intelligencia.
A fejlesztők szerint régóta készültek az új szezonális modellre.
A fejlesztőknek kevesebb esetben kell nyilatkozniuk az AI használatáról.
Egy volt fejlesztő szerint ezt a Nintendo írta elő.
Nyolc cím kerül ki az Extra és Premium katalógusból.
Ennek következtében pedig rengeteg gamerpajtás maradhat le a Rockstar új játékáról.
Az AI fontosabb, mint te vagy, és ezt neked kell megfizetned - aranyáron.
Még egyszer utoljára összeáll a Life is Strange eredeti párosa.
A Hytale nemcsak egy játék, hanem egy elképesztő platform, ami lehetőséget ad a moddereknek, hogy csúcsra járassák a kreativitásukat.
Illetve adókedvezményt és egyéb támogatás is jár majd annak a fejlesztőnek, aki egy effektív toborzóeszközt szállít az orosz kormánynak.
Kétszeres méretváltozás mellett is megmarad a fényerő.
Az eredeti Tomb Raidertől félt az akkori kiadója, hiszen a nyugati karakterek nem csúsznak annyira jól Japánban.
Kirk kapitány megszólalt, miután egyenesen a Fehér Házból érte támadás az új Star Trek-sorozatot, a Starfleet Academyt.
Két fontos platformon már a Threads vezet, másutt viszont X előnye továbbra is behozhatatlannak tűnik.
A The Madison, Taylor Sheridan legszemélyesebb sorozata gyászról, családról és újrakezdésről mesél.
Meglehetősen kényelmetlen körülmény nehezítette a forgatást.
Különös hiba ütötte fel a fejét a legutóbbi frissítés során, de gyorsan orvosolták.
Az igazi retro csoda elméletileg hamarosan érkezik, de a bemutató alapján még korai fázisban van a fejlesztés.
Erős korlátokkal fog működni a cucc, de legalább bármin játszhatod majd a Game Pass címeit.
Hazánkba is megérkezett a Huawei legújabb csúcskategóriás hajlítható mobilja, ami tud újat mutatni a konkurenseknek, de ellenfeleinek is van egy aduásza.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)