Egyáltalán nem számít rendkívüli események, hogy egyes kiadók az Irdeto piszkálás elleni megoldására csak a megjelenés utáni első hetekben vagy hónapokban tartanak igényt, amikor a kalózkodás a legnagyobb kockázatot jelenti, majd később eltávolítják azt. A májusban megjelent 007 First Light esetében is ez történt, így mostantól a PC-s játékosok élményébe eggyel kevesebb DRM rondíthat bele.
A módosítást a SteamDB adatbázisában megjelent frissítési előzményeket bogarászva szúrták ki szemfüles felhasználók.
A James Bond eredettörténeteként felfogható akció-kalandot kimondottan jól fogadta a szakma, és a játékosok zöme is kedvező fénytörésben látta. Mi tagadás, engem is magával ragadott a Patrick Gibson alakította fiatal Bond első nagy kalandja, és éppen ezért növekvő aggodalommal olvasom a híreket, amelyek szerint az Amazon átvenné az irányítást az esetleges folytatás felett, mi több, azt sem zárja ki, hogy nemes egyszerűséggel felvásárolja a stúdiót. Eddigi játékipari tevékenysége ugyanis nem ad sok okot a lelkesedésre.