Bekockásodott Felix Baumgartner
Az ismert bázisugró tegnapelőtt több világrekordot is felállított, egy lelkes egyén pedig LEGO-val modellezte az ugrást.
Az ismert bázisugró tegnapelőtt több világrekordot is felállított, egy lelkes egyén pedig LEGO-val modellezte az ugrást.
Parti Nagy Lajos Fülefor és vidéke című könyvéből tartanak felolvasóestet október végén Budapesten.
Kivételesen nem az Omega bűnözőktől hemzsegő mocskát kell eltakarítanunk, hanem a Cerberus erőit a Mass Effect 3 új DLC csomagjában.
Kiss Judit Ágnes és Végh Attila lesz a vendége a Versek szódával, avagy költők másképpen című sorozat új, keddi és szerdai estjének, amelyeket a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretén belül tartanak.
Kántor Péter Köztünk maradjon című új kötetét mutatják be a napokban Budapesten.
Július közepén lett bejelentve, hogy Johnny Depp szerepelni fog a Wes Anderson által rendezett "The Grand Budapest Hotel" című drámájában, ami már 2014 telére kapott megjelenési dátumot, viszont most a híres színész lemondta a szerepét.
Pataki Éva harmadik, a Nőből is megárt a nagymama című regényét október közepén mutatják be Budapesten.
Szeptember huszadikától mozikban a Queen koncertfilmje a Népstadionbeli fellépéséről. A legendás számok és fellépés mellett betekintést nyerhetünk a kulisszák mögé eddig soha nem látott felvételekkel!
A Dawn of the Planet of the Apes A majmok bolygója: Lázadás egyenes ágú folytatásának tekinthető, de könnyen megeshet, hogy az első rész készítője nem csücsül tovább a rendezői székben.
Kováts Judit Megtagadva című művét mutatják be szeptember 18-án Budapesten.
Még most is bennem van a csalódottság, amit a tegnapelőtti Apple keynote okozott.
Átadták az Első Jövőnéző Könyvtrailer-verseny díjait a hétvégén Budapesten, a free style kategóriában érkezett művek közül többet is megvásároltak a kiadók.
A héten kezdődött meg budapesti életem, és meg kell mondjam, eddig tetszik.
Megnyílt az Izrael legjobb gyermekkönyv-illusztrációi, valamint a Zsidó kéziratok és kegytárgyak című kiállítás a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban hétfőn. A két tárlat szeptember 13-ig látogatható a Zsidó Nyári Fesztivál részeként.
Hamarosan egy új, sztori-alapú, egy játékos DLC érkezik majd a Mass Effect 3-hoz.
A Leviathan DLC megkapott már minden fontos információt, kivéve a pontos megjelenési dátumot. Most ez is pótlásra került!
146 éve nyílt meg Budapest egyik legizgalmasabb atrakciója, a Fővárosi Állat- és Növénykert.
Megdőlt ma a budapesti melegcsúcs, de holnaptól jön az enyhülés - végre...
Hamarosan érkezik a Leviathan DLC és a Firefight Weapons Pack.
Zac Efron is próbálkozik megmutatni tehetségét a High School Musical című limonádé után, nem csoda tehát, hogy egyre több komolyabb filmjét láthatjuk vásznon. Ezúttal a The Paperboy van soron.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)