Elite: Dangerous - diplomatikusan is lehet közeledni az idegenekhez?
Egy rajongó be akarja bizonyítani, hogy nem csak erőszakosan köszönthetjük a játék idegen faját.
Egy rajongó be akarja bizonyítani, hogy nem csak erőszakosan köszönthetjük a játék idegen faját.
A Sony elmondása szerint a The Last of Us egy felnőttek által készített, és felnőtteknek szóló játék lesz.
A Paris Games Weekre hozott előzetesben ismét feltűnt a karakter, aki a Detroit: Become Human alapját szolgáltató techdemó főszereplője volt.
Letartóztatása után a Riot azonnal kitiltotta a játékost, és a csapata is menesztette.
A Call of Duty WWII-ben lesz egy jelenet, ami a No Russian küldetéshez hasonló botrányt válthat ki. Ausztráliában módosítják, a világ többi részén maradhat.
Ugyan ténylegesen szóba kerültek az e-sportok a 2024-es olimpiai játékok kapcsán, de nem olyan egyszerű sztori ez, mint amennyire mi szeretnénk.
Az Xbox One PlayIT Show Budapesten több PlayIT Charity kezdeményezés is helyet kap. Ezek közül az egyik a családon belüli erőszakra kívánja felhívni a figyelmet.
Kérem szépen, minket elnyomnak, fondorlattal, erőszakkal, és zsarolással játékra kényszerítenek.
Most egy ausztrál csatorna híradója tévedt arra a területre, ahol láthatóan nem nagyon ismerte ki magát. Jöttek is a baromságok rendesen.
Egy chicagói fejlesztőcsapat egy kalandjátékkal igyekszik felhívni a figyelmet a város déli részén élők problémáira, elsősorban a mindennapos az erőszakra.
Tegnap eldőlt, hogy Donald Trump lesz az Egyesült Államok következő elnöke. Az úriember nincs túl jó véleménnyel bizonyos videojátékokról, ugyanakkor többhöz adta már a nevét.
Suda51 új játéka, a Let It Die új értelmet ad majd az erőszakos szónak, a második fejlesztői naplóban pedig megtudhatjuk róla, hogy... nos, valójában fogalmunk sincs mi történik, de az biztos, hogy erősen felnőtteknek szóló anyagról van szó.
A Mafia 3 jóval erőszakosabb, mint a korábbi epizódok, ami egyben azt is jelenti, hogy az egyes embercsoportok közti gyűlölet is nagyobb figyelmet kap. De a fejlesztők szerint nem ez a játék központi témája.
Megjött a Mafia III legújabb trailere, amiben Lincoln megmutatja, hogy mi haszna is van a vietnami tapasztalatoknak. Gyakorlatilag tömény erőszak következik most.
Thomas Gibson már a kezdetektől, 2005-től állandó szereplője a krimi sorozatnak. Ám a múltban történt erőszakos cselekedetei miatt a készítők kirúgták a csapatból.
Mérő László arról mesél a legújabb Vakondok 4 werk videóban, hogy a videojátékok hatására senki sem válik agresszívabb emberré.
Beteges, polgárpukkasztó, néhol undorító volt a Postal sorozat második része, viszont ellentétben a Hatreddel, valahogy mégis élveztük.
Végre megjelent a Far Cry Primal, továbbra sem spórolnak az erőszakkal a játékfejlesztők és még mindig nagyon várjuk a Divisiont. Ezekről a vidám és szomorú témákról szólt a hét.
Ítélet született Leland Yee amerikai szenátor ügyében, aki betiltatta volna az erőszakos videojátékokat.
Németország mostanában nem olyan érzékeny az erőszakra, mint régen: a Doom játékok történelmében először cenzúrázatlanul jelenik meg a legfrissebb rész.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)