Hirdetés

Nemek közti diszkrimináció miatt perli a Sonyt egy egykori alkalmazott

|

Egyelőre csak egy panaszos van, de akár csoportos perré is dagadhat az ügy.

Hirdetés

Mindössze néhány nappal azután, hogy a PlayStation vezére kifejezte aggodalmát a zaklatási és diszkriminációs botrányba keveredett Activision miatt, a japán cégnek is sikerült egy hasonló ügybe keverednie.

Egy egykori IT-s alkalmazott, Emma Majo ugyanis nemrég beperelte a Sony Interactive Entertainmentet (SIE), méghozzá "rendszerszintű, nemi alapú diszkrimináció" vádjával. Jelenleg ő az egyetlen felperes, de bárki csatlakozhat az ügyéhez, aki a beadványt megelőző 4 évben hasonlót tapasztalt a cégnél, beleértve a transznemű munkavállalókat is.  

Hirdetés

Majo hat éven át, IT-biztonsági elemzőként állt a Sony kaliforniai irodájának alkalmazásában, ahol elmondása alapján több szempontból is hátrányos megkülönböztetés érte. A bírósághoz benyújtott keresete szerint az egyik felettese például nem volt hajlandó közvetlenül kommunikálni vele, ha férfi kolléga is tartózkodott a szobában, ha pedig csak ketten voltak, akkor kizárólag nyitott ajtó mellett folyhatott a beszélgetés.

A nő továbbá azt is nehezményezi, hogy hat éven át nem kapott előléptetést, pedig többször is érdeklődött, hogy mit tehetne érte. Állítása szerint ehelyett "effektíve" még le is fokozták, végül pedig kirúgták, miután levélben panaszkodott feletteseinek az őt ért hátrányos megkülönböztetésről.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

A felperes azt is számon kérné, hogy a Sony nem alakított ki egységes fizetési irányelveket, így a férfiak többet keresnek a női munkatársaknál. A beadvány alapján Majo kezdésekor  60-40 lehetett a férfiak és a nők aránya a cégnél, távozásakor viszont már az előbbiek voltak túlnyomó többségben.

Az egykori alkalmazott most esküdtszéki tárgyalást követel, cikkünk megírásáig a Sony nem adott ki hivatalos közleményt az ügyben. Az eset további érdekessége, hogy Majo ugyanattól a hatóságtól, Kalifornia Igazságos Foglalkoztatásért és Lakhatásért Felelős Ügyosztályától (DFEH) kapott engedélyt a szövetségi per megindítására, amely az Activision-botrány kirobbantásában is kulcsszerepet játszott.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)