Hirdetés

Így fut a GTA 5, ha egy mesterséges intelligencia alkotja újra

|

Az Nvidia technológiájára alapul a mesterséges intelligencia, ami a Grand Theft Auto V egy kis szeletét magától készítette el.

Hirdetés

Az Nvidia eddig is rendkívül hasznos dolgokra használta fel a mesterséges intelligenciát, a DLSS például rengeteget segít, hogy kisebb erőforrásigény mellett játszhassunk magasabb felbontással. Az egyelőre nem egyértelmű, hogy az új, GameGAN nevű technológiájával mit fognak kezdeni a AAA stúdiók, de már most rendkívül érdekes dolgot tud létrehozni a rendkívül izgalmas MI.

A GameGAN egy úgynevezett generative adversarial network, ami két, egymás ellen dolgozó neurális háló együtteséből áll össze. Míg az egyik neurális háló (ami önmagában is egy mesterséges intelligencia) a betanításakor kapott adatokból próbál valamilyen valódinak tűnő eredményt létrehozni, például egy hihető emberi arcot.

Hirdetés

A másik neurális háló pedig az első által generált adatokat ellenőrzi, hogy valódi, vagy MI által generált, így emelik még magasabb szintre az eredményt. A GameGAN esetében az adat, amivel tanították, a Grand Theft Auto V egy tucat különböző példánya volt, illetve annak egy kis szelete, az autópálya egy szakaszán történő vezetés.

A mesterséges intelligencia ez alapján tanulta meg, hogyan reagál a GTA V a játékos egyes parancsaira, hogyan változik a világ a játékos mozgása eredményeként, vagy épp hogyan reagál az autó a szalagkorlátra és a más kocsikkal történő ütközésre.

A folyamat közben voltak azért problémák, egy ponton például a szembe jövő autókat kettéválasztotta a játékos kocsija, de idővel kifejezetten jó lett a végeredmény, például az árnyékok és a tükröződések működését is egészen jól felmérte és utánozta a rendszer.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

A GameGAN által generált kis szelet játék ugyan közel sem tökéletes, de ahhoz képest, hogy egy sor emberi kód sincs benne, hanem teljes egészében a  mesterséges intelligencia állította elő, kifejezetten elismerésre méltó.

A két neurális háló futtatásához egyébként erős vas kell, az Nvidiától kölcsönkért gépben, amin a kísérlet futott, egy 64-magos AMD Epyc processzor és négy A100-as Ampere videokártya ketyegett.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)