Négy névvel bővült a Netflix készülő Assassin's Creed-sorozatának szereplőgárdája, ami azért is fontos fejlemény, mert a projekt hosszú előkészítés után most már tényleg gyártási szakaszba lépett - hurrá, mondák a rajongók és nyeh-meh, mondják a nem rajongók. A Netflix és a Ubisoft hivatalos közlése szerint Sean Harris, Noomi Rapace, Ramzy Bedia és Corrado Invernizzi csatlakozott a szériához visszatérő szerepekben, miközben a forgatás már el is indult Olaszországban.
A négy új színész érkezése talán azért kelthet nagyobb figyelmet (aztán maximum tévedek), mert eddig főleg a fiatalabb főbb szereplőkről lehetett hallani. Korábban már kiderült, hogy a sorozat állandó szereplői között ott lesz Lola Petticrew, Toby Wallace, Tanzyn Crawford, Laura Marcus és Zachary Hart is, vagyis a Netflix láthatóan egy vegyes, több generációból és többféle karaktertípusból építkező szereposztást rak össze. A mostani bővítés ezzel együtt már azt sugallja, hogy a mellékszereplői és ellenponti vonalakat is elkezdték feltölteni erősebb nevekkel.
A Netflix egyelőre továbbra sem árulta el részletekbe menően, hogy pontosan melyik korszakban játszódik majd a történet, vagy hogy a szereplők közül ki milyen figurát alakít. Az viszont már be lett ígérve, hogy a sorozat egy pörgős thriller lesz, amely két titkos szervezet árnyékháborújára épül (lehet tippelni, hogy mik is ezek), ahol az egyik oldal az emberiség jövőjét irányítaná kontroll és manipuláció révén, a másik pedig a szabad akarat megőrzéséért harcol. Ez a leírás elég világosan mutatja, hogy az adaptáció nem egyetlen játék történetét másolja majd le egy az egyben, hanem inkább a franchise alapkonfliktusát próbálja sorozatos formába átültetni. Olyan szériák, mint a Fallout, ügyesen bizonyították már, hogy ez működőképes megoldás.
A projekt egyébként még 2020-ban indult, amikor a Netflix és a Ubisoft átfogó együttműködést jelentett be az Assassin's Creed-univerzum többféle feldolgozására. A most készülő élőszereplős sorozat az első olyan produkció, amely ebből a megállapodásból ténylegesen eljutott a forgatásig. A Netflix alelnöke, Peter Friedlander most úgy fogalmazott, hogy évek munkája után végre látszik, mennyire messzire jutott a közös vízió, Roberto Patino és David Wiener vezetésével.
Ez azért is érdekes, mert az Assassin's Creed nem egyszerűen egy népszerű játékcím, hanem a Ubisoft gyakorlatilag egyik legfontosabb franchise-a, amelyből világszerte már több mint 230 millió példány fogyott. Ilyen háttérrel nyilván nem egy gyorsan összedobott adaptációban gondolkodnak, hanem olyan sorozatban, amely egyszerre próbálhat megfelelni a régi rajongóknak és azoknak is, akik csak most találkoznak először az orgyilkosok és templomosok világával.
A legfontosabb most talán az, hogy a sorozat végre láthatóan tényleg halad előre, vagy legalábbis nagyon így fest a dolog a friss értesülések tükrében. Az elmúlt években sokáig inkább csak fejlesztési híreket és lassú castingfrissítéseket lehetett hallani róla, most viszont már készül, forog, és kezd kirajzolódni körülötte az a produkciós súly, ami alapján a Netflix komolyan gondolja ezt a sorozatot. Hogy ebből végül valóban az első igazán erős Assassin's Creed-adaptáció lesz-e, az persze még messze nem dőlt el, de a mostani szereplőbővítés alapján egyre kevésbé tűnik úgy, hogy ez a projekt megint csak a fejlesztési pokolban ragadna. Ne is ragadjon! Én mindenképp látni szeretném, mit hoznak ki ebből.