Hirdetés

Most ingyen letöltheted és örökre meg is tarthatod ezt a játékot

|

Egy különleges bűnügyi történet válhat pár kattintás után a steames gyűjteményed állandó tagjává.

Hirdetés

Decemberben eddig is több játék vált ideiglenesen ingyenessé a Steamen, és minden jel arra utal, hogy az ünnepek közeledtével ez a tendencia folytatódni fog. Aki azonban nem figyel, könnyen lemaradhat, mert ezeknek az ajánlatoknak az érvényességi ideje rendszerint nem tart sokáig: ha nem kerül időben a könyvtárba egy cím, később már csak fizetős formában lehet hozzájutni. A jó hír viszont az, hogy amit sikerül behúzni, az örökre a tiéd marad.

Nem kivétel ez alól a The Deed: Dynasty, a Pilgrim Adventures 2016-os narratív bűnügyi játéka, amely december 25-én, magyar idő szerint délelőtt 11 óráig szabad prédának számít, addig bárki ingyen beterelheti a steames kollekciójába.

Hirdetés

A szóban forgó játék az egy évvel korábbi The Deed önálló folytatása, amely három különálló történeten keresztül bontja ki sajátos koncepcióját. A Bruce család különböző tagjainak bőrébe bújva nem egy bűntény felderítése a dolgunk, hanem éppen ellenkezőleg: el kell követnünk a gaztettet, majd muszáj valahogy elérnünk, hogy valaki más vigye el a balhét. A hangsúly végig a döntéseken van, azon, hogy mit kérdezünk, milyen bizonyítékot helyezünk el, és hogyan reagálunk a kihallgatások során, hiszen ezek együtt határozzák meg a történet kimenetelét.

Érdekesség, hogy a játék eddig sosem volt teljesen ingyenes, még akciók idején is csak pár euróért lehetett hozzájutni, így ez az első alkalom, amikor százszázalékos kedvezménnyel érhető el. Aki szereti a szokatlan krimitörténeteket és nem riad vissza attól, hogy a "rossz oldalon" álljon, annak feltétlenül érdemes kipróbálnia.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)