Eseménydús napok vannak a Sony mögött (drágult a PlayStation Plus Essential, majdnem 180 fokos fordulat állt be a PC támogatása ügyében), de itt a következő hír, amire majd minden érintett vérmérséklete szerint reagálhat. Ez persze az várható volt, havonta egyszer átéljük, de sosem jó érzés elengedni valamit, amibe még kapaszkodnánk egy kicsit.
Márpedig egy a Reddinten felbukkant, japán fiókból származó képernyőmentés alapján arra készülhetünk, hogy négy cím kikerült a PlayStation Plus kizárólag Extra és Premium csomagokkal elérhető katalógusából Jóllehet, ez nem hivatalos bejelentés, a régiók közötti eltérések minimálisak szoktak lenni, így jó eséllyel globálisan is ugyanezeknek a játékoknak inthetünk búcsút.
Az egyik távozó a We Love Katamari REROLL+ Royal Reverie, amely a 2005-ös klasszikus modernizált változata. A 2023-as újrakiadás megőrizte az eredeti játék báját, miközben technikailag is felzárkózott a mai elvárásokhoz, és kifejezetten jó fogadtatásban részesült. Vele együtt mondunk nekünk istenhozzádot a LEGO The Incrediblesnek is, amely a Pixar-féle szuperhős család történetét dolgozza fel a megszokott legós humorral és játékmenettel. Nem egy friss darab, de könnyed, kooperatív élménynek még mindig bőven megállja a helyét.
A harmadik búcsúzó a Scott Pilgrim vs. The World: The Game - Complete Edition, amely egy klasszikus oldalnézetes beat 'em up, és a képregények, illetve a film világát ülteti át játékformába. Tartalmazza az alapjáték mellett az összes korábbi DLC-t, így egy teljes csomagról van szó. Pont ezért különösen fájó, hogy kikerül a kínálatból.
A legnagyobb érvágás viszont egyértelműen a naplementébe lovagló Red Dead Redemption. A Rockstar klasszikusa a valaha készült westernjátékok egyik legjobbja, amit szerintem csak a második rész tudott felülmúlni.
