Noha a Battlefield 3 és 4 elég fontos része volt korai kamaszkoromnak, mint sokakat, a későbbi részek fokozatosan elidegenítettek a szériától. Részben emiatt, részben pedig azért, mert még mindig haragszok az EA-re amiatt, mert a borzalmas 2042 miatt képes volt leállítani a Battlefront 2 tartalmi frissítéseit éppen akkor, amikor elkezdett igazán királlyá válni, a Battlefield 6 eddig kimaradt. Az ingyenes battle royale móddal, a REDSEC-kel ugyan futottam egy karikát, de annyira nem rántott be, számomra ez a játékmenet mostanra eléggé megfáradt.
Most viszont lehet, hogy beadom a derekamat és kipróbálom az új részt, mely sokak szerint visszahozza a sorozat régi fényét, ugyanis a második szezon indulásával együtt lehetőség lesz ezt teljesen ingyen megtenni. A próbaidőszak már el is indult és egy teljes hétig, március 24-ig tart.
Az esemény során a kampányt nem, csak a multiplayer módokat lesz lehetőség kipróbálni, de legyünk őszintén, ez a lényeg. Ha részt akartok venni a próbaidőszakban, akkor a REDSEC klienst kell letöltenek, ezen keresztül éritek el a többi játékmódot is a meghatározott időszakban, PC-n, Xbox Series X/S-en és PlayStation 5-ön egyaránt.