Hirdetés

World of Tanks - a Wargaming szerint még 30 év múlva is fejleszteni fogják

|

A WoT megkapta az eddigi legnagyobb frissítését az 1.0-val, ami a játék szinte minden pontját megújítja. Ez a patch egy új kezdetet jelöl a Wargaming számára.

Hirdetés

A World of Tanks 1.0 megjelenése új lendületet adott a játéknak, ami a Wargaming főnöke, Victor Kislyi szerint akár 20-30 évig is kitarthat. Annak idején, amikor elkezdték a WoT fejlesztését, még ennél sokkal szerényebb terveik voltak.

Hirdetés

A CEO elmesélte a PCGamesN-nek, hogy számukra akkoriban még csak 2-3 év volt biztos.

"Öt volt a varázslatos szám. Úgy gondoltuk, hogy 5 év után valami nagyon komolyat kell majd változtatnunk. Azt hittük, hogy 5 év alatt az emberek megunják a tankokat és odébb állnak."

Mivel már a 8. évében járunk a tankos mókának, viszonylag biztosan állíthatjuk, hogy kicsit alábecsülték a dolgot a srácok. Mostanra persze a Wargaming vezetőségének is kicsit megnőtt az önbizalma.

"Lesz ez még vagy 20, akár 30 év is. Erre kellett most rájönnünk."

Kicsit erősnek hangozhat a kijelentés, de igazából azok a játékok, melyek fenn tudták tartani a közösségük magjának érdeklődését, nem ritkán élnek túl több évtizedet is (pl.: EverQuest). Meglátjuk, hogy a World of Tanksnek ez sikerülni fog-e.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)