Hirdetés

War Mongrels teszt – világháborús Desperados

|

Íme egy komoly kihívásokat tartogató, helyenként erkölcsi tanulságokat is felvonultató, közepesen nehéz, de kellően szórakoztató játék, különféle hibákkal.

Hirdetés

Az idő múlása a legkülönfélébb módon tudja tarkón vágni az embert, hisz megmutatkozhat az egyre nehezebb reggeli ébredésekben, a mind nehézkesebb cipőbekötésben, és abban, hogy a munkahelyen egész nap klasszikus zenét hallgatunk egy angol online csatornán. Sőt, az elszáguldott évek szembe jöhetnek úgy is, ahogy általában nem várnánk. Például egy videojáték képében, aminek kapcsán olyan címek jutnak eszünkbe, amelyek valódi legendává váltak.

Így lehet az, hogy a War Mongrels indítása után elemi erővel ugrik elő és csapódik homloklebenyünknek a Commandos, vagy éppen a Desperados. És rádöbbenünk, hogy atyavilág, előbbi már a 24-et töltötte idén, míg utóbbi 21 éves lett. Hozzá kell tenni, nem éppen tömegsport jellegű stílusról van szó, így az izometrikus nézetű, valós idejű taktikai játékok nem olyanok, mint például az FPS-ek, hogy az is ilyet készít, aki le tud animálni egy 20 másodperces pálcikaemberes átvezetőt.

Hirdetés

Dezertőr!

A War Mongrels főszereplői az elején két emberben testesülnek meg, akiket Ewanként és Manfredként emlegethetünk. Mindketten a Wehrmacht katonái, de nem csak ez a közös vonásuk, hanem az is, hogy elegük van abból, amit a náci Németország művel II. világháború címszóval. Manfred részéről ez akkor csúcsosodik ki, amikor egy kivégzésnél nem hajlandó lőni, Ewan pedig folyamatos engedetlenkedéseivel idegesíti környezetét. Így aztán mindkét viselkedési formának az lesz a vége, hogy hamarosan egy büntetőtábor felé zötyögő teherautó platóján találják magukat, ami az álmoskönyv szerint sem kecsegtet túl sok jóval.

Csakhogy még mielőtt megérkeznének a célállomáshoz, támadás éri a járműveket, de csodával határos módon ezt mindketten megússzák. Innentől kezdve pedig az események olyasfajta fordulatot vesznek, hogy nem csupán dezertőrként igyekeznek valahogy túlélni, hanem beépülnek a lengyel ellenállásba, és minden erejükkel azon lesznek, hogy felszabadítsák Lengyelországot. Ebbéli igyekezetükben találkoznak majd a játékban felbukkanó többi karakterrel is, akiknek a stílusra jellemzően eltérő, hasznos tulajdonságaik vannak.

Zenélő óra, és eldobott borospalack

Habár itt világháborús hadszíntér van, a Desperados 3-ban pedig vadnyugati volt, utóbbi jellegzetességei nagy számban visszaköszönnek tesztünk alanyában. Alapvetően arra kell figyelnünk, hogy lehetőség szerint inkább úgy haladjunk előre, hogy az csak számunkra legyen érzékelhető, míg az ellenséges katonáknak egyáltalán nem. A helyzet amúgy sem egyszerű, főleg az elején, hiszen dezertőrként nem csak az addigi ellenlábasok, de saját egykori bajtársaink is kilőni való semmirekellőként tekintenek ránk.

Amennyiben mégis ki kell iktatni valakit, akkor pedig csak utolsó utáni lehetőségként válasszuk azt, hogy lepuffantjuk, mert ha így teszünk, jó eséllyel életünkben utoljára húztuk meg a ravaszt. De simán tudunk boldogulni lövöldözés nélkül is, hiszen Ewan és Manfred is el tudja vonni az ellenséges katonák figyelmét. És ez az, ami az ilyesfajta lopakodás lényegét jelenti, hogy minden megoldandó helyzetben meg kell találnunk azt, hogy adott karakterek képességeit kihasználva és kombinálva miként tudjuk likvidálni az akadályt.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Lehet például azt, hogy Ewan elhajít egy borospalackot, amire persze már rohan is a derék baka társával együtt, hogy "odass, szittyó!". Eközben mögéjük lopózik, és dirr-durr, agyonüti őket. Manfrednek meg van egy zenélő zsebórája, ami hasonlóan elvonja az őrség figyelmét. A későbbiekben pedig, ahogy a helyi partizánok is bejönnek a képbe, lesznek már dobókéses figurák, mesterlövészek, vagy éppen a katonák éberségét a saját bájaival elvonó hölgyemény.

Ugyanakkor nem leszünk teljesen magunkra hagyatva, hiszen akár azt is megjeleníthetjük, hogy egy adott őr éppen merre néz, és meddig lát el. Bizonyos helyzetekben előre meg is tervezhetjük a későbbi cselekedeteket úgy, hogy közben jelentősen lelassul az idő. Akad még egy harci mód is, amikor a karaktert a WASD billentyűkkel tudjuk irányítani, miközben az egér bal gombjával lövöldözünk. De, mint ahogy az előbb is említettük, nem szabad italozó mexikóiak módjára csak úgy puffogtatni, mert aki a közelben él és mozog, azonnal odarohan, és jó eséllyel restart lesz a móka vége. Amúgy is előnye a játéknak, hogy a gép által irányított katonák nem abba a csoportba tartoznak, akik ha nem találnak, akkor is megnyugszanak idővel, ha előtte a szemük láttára lőttük agyon valamelyik bajtársukat.

Jó ez így, de jól van ez így?

Vitathatatlan, hogy a War Mongrels több szempontból is enyhíti azokat a hiánytüneteket, amiket a stílusért rajongó játékosok éreznek. Habár egy csőben fut, a pályák hatalmasak, trükkösek, nem frusztrálóan nehezek, de nem is bébikönnyűek. A grafikát és a hangokat nem érheti panasz, a hangulat pedig olyan sötétre sikeredett, ami még emészthető, de mégis megmutatja egy háború kilátástalanságát.

Jelenleg, amennyiben a gőzboltban vásároljuk meg, és valamelyik csomagot választjuk, akkor olcsóbb, mint amennyibe magában kerül - annak ellenére is megéri, hogy a Hatredet letölteni sem érdemes, és az IS Defense sem pályázhat az év legjobbjának címére.

Összességében jó és élvezetes játékról beszélünk, amiben bőven van játékóra, és ha két hosszabb etapot megszakítunk azzal, hogy megnézzük a Nyugaton a helyzet változatlant, akkor nagyjából tényleg olyan hangulatba kerülünk, hogy a játékot játszva nem értjük, miért öljük egymást.

War Mongrels
Aki szereti sokszor a földre tenni a zsebóráját, véletlen se hagyja ki.
Ami tetszett
  • szép grafika
  • tartalmas küldetések
  • jó hangok
Ami nem tetszett
  • idegesítő bugok
  • olykor nehézkes útkeresés
  • néha falon átlátó katonák
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)