Hirdetés

Új Popeye játék jön egy olyan csapattól, amire nem számítottunk

|

Pár hónapja adták ki a legutóbbi fejlesztésüket, de már a következő projektjük is a megjelenésre vár.

Hirdetés

El tudjátok képzelni, hogy milyen lenne egy AAA-kategóriás videojátékban irányítani Popeye-t, a tengerészt, aki varázslatos erőre tesz szert némi spenót elfogyasztása után? Eizie Crisler Segar eredetileg képregénykarakterként, majd rajzfilmfiguraként bemutatkozó ikonikus alakja ugyan már több játékváltozatot is kapott az évtizedek során, de igazán nagy költségvetésűt még nem, és a most lelepleződött projekt sem fog ezen változtatni, ugyanakkor szórakoztató lehet a végeredmény.

Mint kiderült, a Nintendo Switch-app, a Calculator (egy fejlett számológép) fejlesztőcsapata, a Sabec (Guitar, Night Vision, Teddy Gangs) következő projektje jóval nagyobb volumenű lesz, ugyanis egy Popeye videojátékon dolgoznak. Sőt, dolgoztak, ugyanis ahogyan arra a Nintendo Life rámutatott, a Popeye játék napokon belül, november 4-én megjelenik.

Hirdetés

A leírás szerint a klasszikus árkád játék modernizált adaptációjáról van szó, amiben a célunk az, hogy legmagasabb pontszámot szerezzük meg a pályák teljesítésével, különböző gyűjtögethető cuccok megszerzésével és természetesen a spenót által nyújtott speciális képességekkel. 

Ezek alapján az 1982-es, NES-re megjelent Popeye platformer újragondolását kapjuk meg. A szimplán csak Popeye névere keresztelt játék nagyjából 4000 forintba fog kerülni. 

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)