Hirdetés

Túlélőjátékba megy át a Pathfinder: Wrath of the Righteous új DLC-je

|

A Pathfinder: Wrath of the Righteous fejlesztői gondoskodnak róla, hogy még sokáig ne unjunk rá a kalandokra.

Hirdetés

Tavaly szeptemberi rajtja óta nemcsak számos hibajavító frissítést kapott a Pathfinder: Kingmaker utódja, hanem egymás sarkát taposva érkeznek a nagyobb tartalmi bővítmények is. A márciusban megjelent Inevitable Excess után máris itt a Through the Ashes, amit júliusban követ egy harmadik DLC, és ezzel lezárul a szezonbérlet. Az első, hogy pontosabbak legyünk, mert mint kiderült, az Owlcat Games egy második szezonbérletre való plusztartalommal is kedveskedne a rajongóknak, e három DLC közül az elsőre ősszel számíthatunk.

Nem kizárt, hogy a premierje egybeesik majd a Pathfinder: Wrath of the Righteous konzolos rajtjával, ami egyelőre a PlayStation 4 és az Xbox One platformokat jelenti, de ugye a manapság kötelező visszafelé kompatibilitás révén PS5-ön és Xbox Series X|S-en is működésre bírhatjuk a monumentális szerepjátékot. A csapat közleménye szerint a fotómóddal, kényelmi funkciókkal és további magas szintű tartalommal kiegészített, PC-re is megjelenő Enhanced Edition lesz majd a konzolos változat sztenderd kiadása. Ebből pedig arra következtethetünk, hogy választhatunk egy drágább verziót is akár, ami már magában foglalja a második szezonbérletet.

Hirdetés

De hagyjuk a jövőt máskorra, kanyarodjunk inkább vissza a Through the Ashes DLC-hez, amely az alapjátékban és az Inevitable Excessben megtapasztalttól merőben eltérő játékélményt kínál. Mitikus képességű hős helyett Kenabres egy teljesen átlagos polgárát személyesítjük meg, aki valamiképp túlélte Deskari támadását a város ellen.

Valamirevaló fegyver és erőforrások hiányában minden gondolatunknak a túlélés körül forognia, mivel még csak egy biztonságos zugot sem találunk majd, ahol kipihenhetnénk fáradalmainkat és ismét erőre kapnánk. Ezért az eszünket és a környezetünk adottságait kihasználva tudjuk csak legyőzni a nálunk jóval erősebb ellenfeleket, és biztonságba vezetni a túlélők csoportját, akiknek mi jelentjük az egyetlen reményt. Az eddig megszokott társak helyett újakkal kötünk ismeretséget, és olyan NPC-kkel, akik ugyan nem csatlakoznak a harcunkhoz, de más módon segíthetnek.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A Throught the Ashes DLC-re a szezonbérlet tulajdonosai pluszköltség nélkül vethetik rá magukat, mindenki másnak 12,99 eurójába fáj az új kaland. A megjelenés örömére az alapjátékot április 28-áig 35%-os kedvezménnyel lehet megvásárolni a Steamen, a GOG-on és az Epic Games Store-ban is.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)