Hirdetés

Továbbra is készül a Prince of Persia: The Sands of Time Remake, de mit jelent ez?

|

Életjelet adott a játékról a Ubisoft, de egyelőre ne reménykedjünk gyors megjelenésben.

Hirdetés

Ha követtek legalább egy kiadót vagy fejlesztőt a közösségi médiában, akkor valószínűleg ti is találkoztatok már azokkal a minimalista grafikával, általában fehér szöveggel ellátott képekkel, amin az illetékesek sajnálkozva, az okokat magyarázva jelentik be egy-egy játék eltolását.

Rengeteg ilyet láttunk a tavaly kirobbant járványhelyzet óta, így ha meglátjuk a formátumot, rögtön aggódni kezdünk. A Ubisoft marketingesei azonban valamiért ezt találták a legalkalmasabbnak arra, hogy egy nem negatív helyzetjelentést adjanak a Prince of Persia: The Sands of Time Remake-ről. 

Hirdetés

A rajongók aggodalma megalapozott, hiszen legutóbb februárban adott életjelet magáról a projekt, amikor egy hasonló képpel durva csúszást jelentett be a fejlesztőcsapat. A remake aztán a Ubisoft E3-as konferenciáját is kihagyta, így nem volt kétséges, hogy nem áll még készen a megjelenésre.

Hogy pontosan mikor számíthatunk rá, az az alábbi posztból sem derült ki, viszont egy olyan dolog igen, aminek evidensnek kellene lennie, vagyis hogy a fejlesztés továbbra is halad, sőt a csapat igencsak motivált és ihletett a felhasználói visszajelzések miatt. Igen, ennyi az üzenet. 

Persze a kommentek között megjelentek olyan negatív energiák, mint a "Prince of Persia: Cyberpunk Edition" és az "ez talán jobb lesz, mint a XIII remake", és sajnos időközben kiderült, hogy a kiadó több címét is csúsztatja, tehát a Prince of Persia: The Sands of Time Remake is valamikor 2022-23-as üzleti évben jelenhet csak meg jelen állás szerint, erről hamarosan részletesebben beszámolunk nektek.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)