Hirdetés

Csúszik a Prince of Persia: The Sands of Time Remake, nem is keveset

|

Az egyszer már módosított megjelenési dátumot sem tudja tartani a Ubisoft indiai stúdiója.

Hirdetés

Koronavírus-járvány nélkül is gyakori jelenség a játékfejlesztésben, hogy egy-egy projekt tervezett megjelenési dátumát túlságosan optimista becslésekre alapozzák, minek következtében elkerülhetetlenné válik a halasztás, és az azzal járó kéztördelés. Jól ismerjük már az ilyen helyzetekben alkalmazott kommunikációt is, melynek legfőbb üzenete mindig és mindenkor, hogy bármi történik, arra a játékosok érdekében kerül sor.

Igazság szerint amilyen rossz benyomást tett ránk a legutóbb március 18-ára halasztott Prince of Persia: The Sands of Time Remake, talán nem is baj, ha egy ideig még hagyják sülni a kemencében, így talán a végeredmény nem okoz majd csalódást. Ami igazán érdekes viszont a Twitteren megejtett bejelentésben, hogy nem említ új megjelenési dátumot, azaz elképzelhető, hogy komolyabb átalakítás vár a játékra.

Hirdetés

Kivételesen nem a koronavírus-járványra hivatkoznak a fejlesztők, hanem közönség dicséretben szűkölködő visszajelzéseire. A halasztással nyert időt arra használják majd, hogy egy frissnek ható, ám az eredetihez méltó remake-et készítsenek nekünk.

Ti várjátok a megújult Prince of Persia: The Sands of Time-ot?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)