A 43 éves Tynesha McCarty-Wroten, TikTok nevén Tea Tyme az autójából közvetített éppen a platformra, amikor az 59 éves Darren Lucas épp hazafelé tartott. McCarty-Wroten a műsora közben egyszer csak felkiáltott, hogy
"Ba***i, elütöttem valakit."
Ezt követően a kocsiban ülő gyermek még megkérdezte, hogy mi történt, majd az adás hirtelen leállt. A hölgy az autójával nekicsapódott Lucasnak, aki elvesztette azt eszméletét, és nem sokkal később halottnak nyilvánították a közeli kórházban. McCarty-Wroten az eset után a helyszínen maradt az eljárás ideje alatt, de nem emeltek ellene azonnal vádat. A baleset másnapján a streamer még élőben kért adományokat a CashApp fiókjára, hogy "nyugodtan mehessen szünetre".
"Tudjátok, hogy szart se szeretek kérni tőletek, de ha úgy érzitek, akkor ott a CashApp profilom."
Ezután a rendőrség lezárta Tea Tyme TikTok accountját, a nyomozókat pedig elárasztották a baleset idejében közvetített videós anyagok. Erre persze nem volt szükség, lévén az illetékesek már nyomoztak a hölgy után és többször is átkutatták otthonát és digitális anyagait. A The Guardian jelentése szerint karácsony estéjén, két hónappal az eset után megvádolták és letartóztatták gondatlan emberölésért és halált okozó, súlyosabb minősítésű kommunikációs eszköz-használatért. A súlyosbító körülmények mennyiségétől függően, amennyiben bűnösnek találják, úgy McCarty-Wroten több mint egy évtizedet is börtönben tölthet.