Hirdetés

A Monkey Island alkotójának új játékát egy titokzatos milliomos pénzeli, mert imádta az első részt

|

És mi is, úgyhogy nagyon köszönjük Titokzatos Milliomos Úrnak.

Hirdetés

Ron Gilbert régóta szeretett volna visszatérni a Thimbleweed Park világába, a finanszírozásra azonban nem tudott elfogadható feltételeket teremteni. Az évek során több kiadóval is tárgyalt, de úgy érezte, hogy a felajánlott szerződések aránytalanul nagy részt biztosítottak volna a bevételből a cégeknek.

Gilbert szerint nem azzal van problémája, hogy egy kiadó először visszakapja a befektetett pénzt. Azt tartja méltánytalannak, amikor ezután is a bevétel többségét követeli, vagy olyan feltételeket szab, amelyek mellett a fejlesztő csak kiugró siker esetén kereshet érdemi összeget. Újabb Kickstarter-kampányt sem akart indítani, így a projekt egy időre megrekedt.

Hirdetés

Úgyhogy jó eséllyel soha nem is folytatódhatott volna a kaland, de egy szép napon az egyik ismerőse összehozta egy  - névtelenséget kérő - vagyonos befektetővel. Az illető lelkes kalandjátékos és nagy Thimbleweed Park-rajongó, ezért Gilbert költségvetésére és terveire gyorsan rá is bólintott.

Az új megállapodás alapján a befektető hamar visszakaphatja a pénzét, az ezt követő bevételt pedig Gilbert szerint észszerű arányban osztják el.

Az eredeti Thimbleweed Park körülbelül 1,1 millió dollárból készült el, szóval olyan 350 millió forintból, de Gilbert szerint a második rész költségvetése ennél magasabb lesz, a pontos összeget azonban sem Gilbert, sem a befektető nem hozta nyilvánosságra.

A 2028 elejére tervezett Thimbleweed Park 2 fejlesztése már megkezdődött, a munkába pedig az eredeti csapat több tagja is visszatér és a készítők szerint az új játék nem egészen folytatás és nem is előzménytörténet lesz, hanem egy újabb különös kaland ugyanabban a világban.

A történet ezúttal az Edmund-kastélyban talált holttest körül forog.

A játék megőrzi az első rész klasszikus LucasArts-kalandokat idéző pixelgrafikáját, point-and-click irányítását és abszurd humorát, tehát azt a csodát, ami az eredetit is nagyon különleges élménnyé tette.

Gilbert szerint a régi stílusú kalandjátékok ugyan szűkebb közönséget érnek el, de rajongóik hosszú időn keresztül vásárolják őket. A 2017-ben megjelent Thimbleweed Park közel egy évtizeddel a premierje után is termel bevételt, ami azt mutatja, hogy továbbra is létezik fizetőképes kereslet az efféle játékokra. A szerkesztőségünk például készen áll.

Forrás: Bloomberg

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)