Az Evolution Championship Seriesről volt már egy nagyobb cikkem, bár amikor azt pötyögtem le, sokkal jobban lelkesedtem a versenysorozat által képviselt értékek iránt, mint most. Az EVO mostanra a szaúdi kormány tulajdonába került, ami érezhetően megkarcolta a közösségi esemény csillogását. Bár mindenki egy kicsit furának érezte a helyzetet, de a versenyzők így is beleadtak apait-anyait, a fejlesztők pedig ismét előálltak újdonságokkal.
Az EVO nem csak egy hatalmas verseny, hanem afféle Summer Game Fest a verekedős műfajnak. Mindenki elhozza ide a készülő játékait, és bemutatja a már megjelent termékeinek további tartalmait. Ezeket a trailereket és infókat szedtük most itt össze nektek, de aki kíváncsi egyébként magukra a versenyekre is, azokat ezen a csatornán nézhetitek vissza.
Dead or Alive 6 Last Round
Azt még mindig nem értjük teljesen, hogy miért készült ez az újrakiadás, amikor semmi új nincs benne, de a Koei Tecmo igyekezett igazolni létezését egy új karakter belengetésével. A DOA6 ugyanis kapni fog egy teljesen új karaktert, Minatót, akiről egyelőre csak egy apró ízelítőt kaptunk. A teljes bemutatójára a közeljövőben számíthatunk.
At #EVO2026, we unveiled the voice of our newest character, Minato, for the first time!
— Official DEAD OR ALIVE Fighting Game (@DOATEC_OFFICIAL) June 26, 2026
We'll be sharing more details about her in the near future, so please stay tuned. #DOA6LR https://t.co/sqsbqFH4Ua
Rivals of Aether II
A kis a platform fighter még mindig él, és látszólag egyre több tartalmat kap. A fejlesztők bemutatták a 2027-es roadmapet, ami megvillantott új karaktereket, pályákat, játékmódokat, egy teljes sztorimódot, konzol portokat és más egyebeket. A legnagyobb meglepetés megmaradt a végére: Mina the Hollower is csatlakozik a harcosok közé.
Check out our 2027 Roadmap for Rivals 2 fresh off of our showcase panel at #Evo2026 pic.twitter.com/ceRLzvBdz8
— Rivals of Aether II (@RivalsOfAether) June 26, 2026
Tekken 8
Bemutatkozott Bob, a harmadik szezon következő harcosa, aki keményebb és fürgébb, mint bármikor. A nehézsúlyú harcművész augusztus 19-én csatlakozik a játékhoz, akit nem sokkal később egyébként Roger Jr., követ majd. Utóbbi is felbukkant a videó legvégén.
BlazBlue: Central Fiction
A 2015-ben megjelent Arc System Works verekedős móka legutóbb 2017-ben kapott bármilyen törődést, de úgy tűnik, hogy az ArcSysnak az a hobbija, hogy 10 éves címeket rángat vissza a halálból (legutóbb a Dragon Ball FighterZ-hez csapták hozzá SS4 Daima Gokut). Mindenki nagy meglepetésére kiderült, hogy a Central Fiction kapni fog egy új karaktert, Trinity Glassfille-t. Megjelenési dátum még nincs, és játékmenetet sem láttunk róla, de az ünneplés megrázta az EVO csarnokát, mivel ezt aztán senki sem látta jönni.
Avatar Legends: The Fighting Game
A július 23-án megjelenő Avatar verekedős játék fejlesztői megmutatták az első éves felhozatalt. A megjelenést követően Iroh, Ty Lee, Lin Beifong, és Bolin csatlakoznak majd a felhozatalhoz, de van egy karakterhely a bérleten, amiről a közösség dönt majd. A csapatnak vannak ötleteik, de a játékosokra bízzák, hogy melyiket valósítsák meg. A szavazás megnyitása után Tenzin, Kuvira, Amon, King Bumi, és Asami várják majd a szavazatokat.
Granblue Fantasy Versus: Rising
A szeptember 17. egy nagy nap lesz a GBFVR-nek, mert egyrészt aznap érkezik a játék új harcosa, Id, és aznap érkezik a 2.60-as frissítés is, tele szerelésekkel, új mechanikákkal és egy új arénával. Aznap fog befutni továbbá a játék Nintendo Switch 2 portja is, ami még több játékost húzhat be a harctérre.
Guilty Gear Strive
Érkezik a Season 5 következő karaktere, Robo Ky, aki még a korábbi verzióihoz képest is nevetséges. Mondjuk, ha megpróbálod kinevetni, akkor jó eséllyel fog szeletekre aprítani a rengeteg karjával, és az azokban tartott hatalmas pengékkel. Robo Ky július 2-án fog befutni.
Invincible VS
Holnap indul a játék első szezonja, amivel együtt Universa és a The Immortal fognak csatlakozni a hősök és gonoszok felhozatalához. Az EVO-n kaptunk egy Season 1 trailert, ami ingyenes extrák és új szerelések mellett megvillantott egy harmadik DLC karaktert Angstorm Levy képében. Ő valamikor az ősszel fog beesni, és először az EVO France-on lesz játszható.
2XKO
A League of Legends verekedős játéknak ez volt az első komoly EVO szereplése, így a Riot Games nem hagyhatta ki a lehetőséget az új tartalmainak megvillantására. A következő két karakter nem más lesz, mint Lux és Samira. Mindkettő dizájnját újragondolták a verekedős adaptációhoz, és mindkettő irtózatosan mókásnak tűnik. Lux valamikor ősszel fog befutni, Samira még nem kapott megjelenési időszakot.
MARVEL Tokon: Fighting Souls
Az augusztus 6-án megjelenő bunyós móka utolsó csapata is megmutatta magát. A kétes erkölcsű "hősök" kvartettje összeszedte Lokit, Deadpoolt, Ghost Ridert és Blade-t, akik a Samurai Outriders néven vesznek részt az univerzum sorsáról döntő viadalban.
Virtua Fighter Crosscroads
A készülő VF6 első karakterbemutatója egy titokzatos karakter, a Bakunawa Killert mutatja be. Maszkja miatt nem tudjuk még, hogy ki ő, de a trailer alapján a veteránok rá fognak majd ismerni, amikor a játék sztori módja felfedi majd identitását. Erre mondjuk egy darabig még várnunk kell, mivel a Virtua Fighter Crossroads csak valamikor 2027-ben fog befutni.
Ezeken felül még több kisebb projekt is felbukkant, és a Fatal Fury: City of the Wolves új karaktere is megjelent a bemutatója napján. Nagy ünnepség volt idén is az EVO, aminek köszönhetően már biztosan tudjuk, hogy a következő hónapokban is lesz mit várnunk ebben a műfajban is.








