Amikor tavaly decemberben ott ültem a Peacock Theaterben a The Game Awards gálán és arra vártam, hogy elkezdődjön a műsor, még fogalmam sem volt arról, hogy mire számítsak. Bíztam abban, hogy látunk valamit valamelyik Star Wars játékból, amit már korábban bejelentettek, azt viszont egyáltalán nem reméltem, hogy új címek is megmutatják magukat.
A többséget értelemszerűen a Fate of The Old Republic előzetese nyűgözte le, én viszont egy különös állatfaj vagyok. Ugyanis lévén, hogy az Episode I: Racer volt életem egyik első, s ezáltal meghatározó videójátékos élménye, nekem a Galactic Racer bejelentése után esett volna jól nadrágot cserélni. Pláne, hogy egy évet sem kellett rá várni ellentétben sok más Star Wars játékkal, amikre sokan talán már nem is emlékeznek szinte (rátok nézek, Eclipse és KoTOR Remake).
Új rajt
Ugyanakkor amellett, hogy Star Wars és versenyzés, sok tekintetben nagyon más a Galactic Racer mint a nagy elődei (ideértve a kevésbé ismert Racer Revenge-et is). Míg a régebbi játékok egy egyszerű, lineáris struktúrával dolgoztak, ami egyébként vélhetően itt is elég lett volna ahhoz, hogy egy tetszőlegesen kiválasztott altesti testnedvem akaratom ellenére távozzon a szervezetemből, addig a Fuse Games egy érdekesebb, újítóbb koncepcióval szeretett volna előállni. A Galactic Racer ugyanis egy roguelite, ami sokkal erőteljesebben képezi részét a kampánynak, mint arra előzetesen számítottam.
A történet szerint valamikor az Új Köztársaság idejében járunk és egy Darius Pax nevű becsületes üzletember úgy dönt, ideje lenne valakinek visszahoznia a versenysportokat a galaxisba, melyet korábban a Birodalom betiltott. Így hát megalapítja a Galactic League-et, melyben siklókkal, motorokkal és úgynevezett skim-speederekkel versenyeznek a galaxis minden tájáról érkezett pilóták. Ám egy gazdag és befolyásos család beképzelt és minden hájjal megkent sarja, Kestar Bool le akarja csapni a kezéről a liga üzemeltetését, így Pax főhősünktől, Shade-től kér segítséget, hogy eltakarítsa a liga aktuális bajnokát.
A kampány összesen három fejezetből áll, melyek mindegyik egyre hosszabb és egyre nehezebb. A versenyek között véletlenszerűen rendelkezésünkre bocsátott alkatrészek felhasználásával fejleszthetjük járgányunkat. Egy adott bolygón többféle eseménytípussal találkozhatunk, vannak versenyek, időfutamok, különböző kihívások vagy épp opcionális párbeszédek, melyek révén előnyökhöz juttathatjuk magunkat. Ha végeztünk egy bolygón, tovább utazunk a következő állomásra, ahol a paddockban sétálva további fejlesztéseket vehetünk, megjavíthatjuk rossz alkatrészeinket és egyebek. Ha viszont egy verseny során elégszer összetörjük magunkat, vagy épp egy eliminator futamon nem sikerül célba érnünk, akkor kieshetünk a ligából és elölről kell kezdenünk az adott fejezetet. Az újrakezdésnél viszont lehetőségünk van úgynevezett tuning pontok felhasználására, amivel permanens fejlesztéseket tehetünk elérhetővé, így a következő alkalommal már erősebben kezdjük a futamot.
Padlógáz?
Ez a gameplay loop több szempontból is érdekessé és taktikussá teszi a játékot. Egyrészt sokkal nagyobb a tétje minden egyes eseménynek, hiszen azokat egyesével nem lehet újrakezdeni, ha elrontottad, akkor elrontottad. Viszont igazából arra sem vagy kényszerítve, hogy minden egyes versenyt megnyerj. A cél nem ez, hanem hogy bent maradj a ligában az adott szezonban egészen a végéig, és ott, a végső nagy megmérettetésben te legyél a győztes. Hogy addig hogyan jutsz el, az viszont teljes mértékben rajtad áll. A kockázatosabb eseményeknél fennáll a kiesés lehetősége, viszont több fejlesztést tesznek lehetővé, így a későbbiekben nagyobb eséllyel tudsz bent maradni és kivívni a győzelmet. Ha viszont már több sérült alkatrész is akadályoz, miközben még 2-3 verseny hátra van az adott állomásból, akkor megteheted azt is, hogy visszább veszel a tempóból és csak olyan eseményeket vállalsz, ahol kisebb eséllyel kell elölről kezdened az egészet. Így tehát a játék nem csak annyiból áll, hogy nyomod a gázt és mész, át kell gondolni, hogy mi lesz a következő lépésed, hogy pontosan mit szeretnél fejleszteni és az éppen elérhető eszközeid a járgányod mely statisztikáival működnek együtt a legjobban. Ez pedig olyan mélységet ad a játékmenetnek, amivel elég régen találkoztam versenyjátékban.
Az utóbbi években nagyon sok panaszt láttam azzal kapcsolatban, hogy az efféle játékok túlságosan könnyűvé váltak. Ez elmondható a Forza Horizonról, a Need for Speedről és szinte bármelyik nagy árkád versenyjáték franchise-ról, nem beszélve a sebességérzet hiányáról. Aki érzett már hasonlót, az imádni fogja a Galactic Racert. Különösen a kampány vége felé annyira gyorssá válnak a járgányok és olyan szűk, vagy épp komplikált helyeken, hogy szinte egyfajta pánikot kezdtem érezni néhány kanyar vagy elágazás előtt párszor. Az alap három járműkategória is félelmetes sebességek elérésére képes kellő fejlesztés után, de aztán természetesen előkerülnek a fogatok is. Ők pedig gyorsak. Nagyon. E tekintetben igen sűrűn jöttek elő az Episode I: Racerből származó emlékek, amint hajmeresztő sebességgel száguldasz egy alapjáraton is meglehetősen szűk úton, ami aztán többfelé ágazik, még tovább szűkül és fogalmad sincs, mi vár a következő szikla mögött.
Ugyanakkor mindez fantasztikus irányítással párosul. Ha hibázol, az az esetek 99%-ában a te hibádnak érződik. Annyira reszponzív az egész, hogy a kontrollt folyamatosan és maximálisan a kezedben érzed mindegyik járműtípusnál. Ezeknek is meglehetősen eltérő a sémája ugyanis. A legegyszerűbb a landspeeder, aminek kézenfekvő az irányítása, a speederbike és a skim speeder esetében viszont egy kicsit izgalmasabbá válik a kép. A motorok esetében gyakorlatilag egy minimális kormányozhatósággal ellátott rakétára ülteted fel szerencsétlen Shade-et, így itt rendkívül fontos a kinetic burst nevű képesség, melynek során kis lassulásért cserébe szűkebben fordulhatunk, felengedve pedig kilövünk. A skim speeder ezzel szemben képes függőleges pozícióba állni és ezáltal félelmetesen szűk íven kanyarodni, megtartva szédítő végsebességét, ami kulcsfontosságú, ugyanis ezek rendelkeznek a leggyengébb gyorsulással. Mindegyik járműnek megvan hát a maga előnye és hátránya, melyeket kihasználva, no meg a legjobb útvonalat megtalálva az élre törhetünk.
Maga a sztori, ahogyan arra egy versenyjátéktól számítanánk, nem a játék legemlékezetesebb része lesz, de a karakterek, legyen szó régiekről (mint Sebulba) vagy újakról, egyaránt szórakoztatóak. A játék végére nagyon hozzám nőtt Hibi, az ír akcentussal beszélő ardeniai szerelőlány, de az ellenfeleink többsége is, akiknek mind sajátos személyiségük és háttértörténetük van. Kestar pedig egy olyan főellenfél, akit nagyon nehéz nem az első perctől utálni, így amikor végre megkapod a lehetőséget, hogy lemosd az arcáról azt a nagyképű vigyort, az egy igazán kielégítő pillanat.
Tovább is van, mondjam még?
A kampányon túl természetesen több játékmód is elérhető mind offline, mind online. A single-player módok közé tartozik a scenario, melyben egy-egy mini kampányt játszhatunk végig a sztori egyes karaktereivel, valamint az arcade, amiben előre meghatározott járgányokkal kell különféle kihívásokat teljesítenünk.
A multiplayer gyakorlatilag egy külön világ, melyben kétféleképpen is játszhatunk. A fő játékmód a tour, melyben a kampányhoz hasonlóan egy versenysorozatban veszünk részt, kezdve egy fapados járgánnyal, melyet fokozatosan fejleszthetünk fel a széria végére. A normál "multiplayer tour" mód mellett elérhető ráadásul a podracer tour is, mely ugyanebben a rendszerben működik, csak épp fogatokkal az alap három járműkategória helyett. Ezen felül elérhető quick race is, mely pontosan azt teszi, amire gondolnál. Nem egy efféle bajnokság, csupán egyetlen gyors verseny, itt is elkülönítve egymástól a fogatokat és a siklókat. Noha ezt megjelenés előtt értelemszerűen még csak korlátozottan volt lehetőség kipróbálni, amit eddig láttam belőle, arról el tudom képzelni, hogy hosszú távon is fenn fogja tartani az érdeklődésemet, így már alig várom, hogy mélyebben belevethessem magam.
Egy negatívum, amit viszont mindenképp fel kell hoznom az az, hogy játszható fogatversenyzők terén egyelőre meglehetősen gyér a felhozatal. Ugyan a legalapvetőbbek elérhetőek, érződik, hogy ennek a játéknak a többi járműkategóriával és játékmódokkal kiegészülve kissé szélesebb volt a fókusza, ezért tartalmilag ezen a téren egyelőre kicsit soványkább, mint a régi játékok, melyek kizárólag a fogatversenyzésre építettek. Remélhetőleg ezt az elkövetkező hónapokban frissítések révén még orvosolják, mert egy fogatversenyes lobbiban 8 játékos versenyezhet egymás mellett, miközben csak hat elérhető pilóta van, így gyakorlatilag fixen van legalább két duplikátum minden futamon. Erre azért egy picit elhúzza az ember a száját.
Ezt leszámítva viszont a Galactic Racertől pontosan azt kaptam, amit szerettem volna. Egy olyan Star Wars versenyjátékot, mely az egész versenyzős műfajt egy számomra teljesen új megközelítésből vette elő. Rákényszerít a gondolkodásra és a taktikázásra, miközben változatos helyszínekre és azokon belül változatos pályákra kalauzol el, amelyek sok-sok óra után sem válnak unalmassá, és amelyeken minden apróság, még a környezeti hatások is befolyásolják a járműved viselkedését. Egy igazi adrenalinbomba, ami amellett, hogy belenyom a székbe, maximális koncentrációt is vár tőled, a hibákat pedig súlyosan, de korrekt módon bünteti. Ha te is a régi Star Wars versenyjátékokon nőttél fel, akkor ez bizony kötelező, de akkor is nagyon jó szívvel tudom ajánlani, ha egyszerűen csak kipróbálnál egy olyan versenyzős címet, ami tud valami új kihívást mutatni.
