Hirdetés

Star Citizen - ismét csúszik a 3.0-s verzió megjelenése

|

A Star Citizen következő, igen komoly frissítésének ebben a hónapban kellett volna megjelennie, de úgy tűnik, hogy nem fog sikerülni a dolog.

Hirdetés

A legutóbbi tervek szerint még úgy volt, hogy a Star Citizen Alpha 3.0-s verziója augusztus végén jelenik meg. Azért is fontos ez a frissítés, mert a terv szerint ez a verzió elég nagy előrelépést jelent a lassan készülgető játék számára, többek között például itt jelenik meg a bolygók felfedezésének megjelenése.

Azért is csalódás ez a hír, mert ugye eredetileg még június végére jelentették be a frissítést, ami azt jelenti, hogy már az augusztusi dátum is egy elcsúsztatott megjelenési időpont lett volna. Ettől függetlenül a Roberts Space Industries szerint töretlenül halad előre a fejlesztőcsapat:

"Ezen a héten elkezdtünk a 3.0-s feature-ök optimalizálásával és a hibák javításával foglalkozni. Mivel rengeteg új feature-t és tartalmat tettünk bele ebbe a verzióba, ezért beleütköztünk néhány stabilitást érintő problémába, amelyeket szeretnénk kijavítani, mielőtt egy szélesebb közönség is kipróbálhatja ezeket az újdonságokat."

A Roberts Space Industries weboldalára felkerült bejegyzésből az is kiderül, hogy az új frissítés olyan újdonságokat visz a Star Citizenbe, amik nagyságrendekkel megnövelik az egyébként már amúgy sem éppen fapados játék komplexitását, így azért valahol érthető, hogy a fejlesztők beleütköztek pár olyan problémába is, amire nem számítottak. Mi mindenesetre úgy gondoljuk, hogy inkább tartson egy kicsit tovább a fejlesztés, de akkor menjenek biztosra a srácok. A játék nyilvánosan elérhető roadmapja szerint az Alpha 3.0 megjelenése szeptemberben várható. Ti mit gondoltok? Várjátok?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)