Hirdetés

Sokaknak játszhatatlan a FIFA 23

|

Fontos újdonságot vezetett be az EA, csak épp tesztelni már nem volt idő.

Hirdetés

A mai naptól hivatalosan is mindenki számára elérhető a 23-as sorszámot viselő FIFA, ami az EA utolsó ilyen címmel megjelenő játéka, 2023-tól kezdve már EA Sports FC névre hallgatnak majd a kiadó focis játékai, de ezt már úgy is tudjátok. EA Play-előfizetéssel, vagy a drágább előrendelői verziókkal már néhány nappal ezelőtt el lehetett kezdeni a labda kergetését, ám míg egyeseket örömfoci várt, másoknak csak végeláthatatlan idegeskedés jutott.

Fontos újdonság idén, hogy platformtól függetlenül (Xbox Series gépek, PlayStation 5, PC) végre, a sorozat történetében először, együtt játszhatnak a játékosok, ami egyfelől remek hír, másfelől azonban sok problémát is felvet, hiszen minden eddiginél nagyobb a kísértés a csalóknak, hogy visszaéljenek sportszerűtlen előnyeikkel.

Hirdetés

Az EA ezt megelőzendő egy új csalás elleni védelmet is készített a FIFA 23 mellé, ami konzolokon csendben teszi a dolgát, PC-n azonban rengeteg gond van vele. Rengeteg játékos számol be róla, hogy az EA Anticheat névre hallgató program egyszerűen nem engedi elindulni a játékot, a problémát pedig egyelőre nem is lehet egy biztos módszerrel elhárítani. Az EA Canada és az EA Romania közös alkotását emiatt a Steamen túlnyomórészt negatív értékelésekkel bombázzák a csalódott játékosok.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

A fejlesztők tudnak a hibáról és már vizsgálják is azt, egyelőre azonban ők is csak bizonytalan eredménnyel kecsegtető tanácsokat tudnak adni. Érdemes rendszergazdaként indítani az Origint és a FIFA 23-at is, jó lehet megpróbálni újratelepíteni a launchert, illetve egy PC újraindítás is segíthet, vagy nem. Továbbá megoldást jelenthet a védelem újratelepítése is, már ha újra tudja magát installálni, mert ez sem mindig sikerül. Most az a legjobb opció, hogy ha elindul a játék, egyszerűen nem zárjátok be.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)