A Harmonix hivatalosan is bejelentette, hogy a Rock Band 4 október 5-én, a játék tizedik születésnapján kikerül a PlayStation és Xbox digitális áruházak kínálatából. A döntés oka a zenei licencek lejárta: a játék 65 dalból álló alap-soundtrackje eredetileg tíz évre kapott engedélyt, amely most jár le. A stúdió közleménye szerint ez csak az új vásárlásokat érinti, tehát akik már rendelkeznek a játékkal, továbbra is bármikor letölthetik és játszhatják, beleértve a megvásárolt dalokat is. A DLC-k esetében is hasonló a helyzet: ahogy az adott szám eléri a tíz éves kort, eltűnik a kínálatból, de a meglévő gyűjtemény megmarad a felhasználóknak.
A közleményben a Harmonix megköszönte a közösség kitartását és lelkesedését, amely több mint háromezer letölthető dalt, Rivals kihívásokat és a műfaj egyik legkidolgozottabb bandaszimulátorát tartotta életben. A fejlesztők azt is hozzátették, hogy ha valaki még szeretne új zenét beszerezni, most érdemes lépni, mert a lehetőség hamarosan megszűnik.
A Rock Band 4 2015. október 6-án jelent meg. Ez lett a sorozat utolsó hagyományos része, hiszen a 2017-es Rock Band VR már más irányba vitte a franchise-t. A játékhoz egyetlen fizetős bővítmény érkezett 2016-ban, a Rivals, amely új játékmódokat, köztük sztorimódot hozott, valamint tovább bővítette a dalválasztékot.
Bár a Rock Band a 2010-es évek elején uralta a zenés játékok piacát, azóta a lejáró licencek és a megszűnő online szolgáltatások miatt egyre kevésbé elérhető. Most, hogy a negyedik rész is búcsút int, a rajongók már csak korlátozott ideig vásárolhatják meg a digitális boltokban a Rock Band 4 Rivals csomagot, mielőtt végleg eltűnik a kínálatból.
Ezt PS-en itt tehetitek meg, Xboxon pedig itt.