Hirdetés

Olyan részlet derült ki a Days Gone fejlesztőinek következő játékáról, aminek nem mindenki fog örülni

|

Aki a Bend Studio akció-kalandjához hasonló élményre vágyik, nagy valószínűséggel csalódik majd.

Hirdetés

Minden konzolgyártó/játékkiadó hoz időnként olyan döntéseket, amelyekről tudomást szerezve értetlenül ráncolja homlokát a rajongótábor. Nem látunk be a kulisszák mögé, jellemzően csak utólag derülnek ki információmorzsák, amelyekből megkísérelhetjük rekonstruálni a történteket, de teljes képet akkor sem kapunk, mivel ezek az értesülések csupán az érem egyik oldalát mutatják be, a másik fél motivációi rejtve maradnak. Ebből kiindulva még az is lehet, hogy teljesen megalapozottan mondott nemet a Sony a Days Gone folytatására, vagy passzolta a stúdió másik ötletét, a Resistance nyitott világú rebootját.

Öt év telt el azóta, hogy Deacon St. John felpattant a motorjára, hogy bejárja a fertőzöttekkel teli Oregont korábban halottnak hitt felesége nyomait keresve. A Bend Studio időközben logót cserélt és belevágott egy többjátékos komponenssel is felvértezett, nyitott világú játék fejlesztésébe - az új projekt nem folytatás, nem adaptáció és nem kapcsolódik hozzá semmilyen licenc, azaz egy teljesen új IP-ról beszélhetünk.

Hirdetés

Ráadásul úgy tűnik, hogy az említett multiplayer rész hangsúlyosabb, mint gondoltuk, mivel a GameRant belefutott egy álláshirdetésbe, amelyben a Bend Studio olyan munkatársat keres kiemelt pozícióba, aki:

  • képes a vállalat stratégiáját és és folyamatait összeegyeztetni a céljaival, a csapatok speciális igényeivel és a fejlesztés kulcsfázisaival (előkészítés, gyártás, élő szolgáltatás);
  • első kézből szerzett vezetői tapasztalatokkal bír az AAA kategóriás, szolgáltatásalapú játékok fejlesztését és leszállítását illetően;
  • végezetül tisztában van azzal, hogyan kell a dobozos játékok fejlesztésére fókuszáló stúdiók szemléletét a szolgáltatásalapú játékok fejlesztési igényeinek megfelelően átformálni.

Nagyon úgy fest tehát, hogy a Bend Studio is beállt a sorba, és azt a feladatot kapta, hogy tradicionális, egyjátékos élmény helyett live service-es játékkal szolgálja ki a PlayStation 5-ös és feltehetően a PC-s közönséget is.

Ti mit gondoltok, jó döntést hozott a Sony?

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)