Hirdetés

Októberre a Life is Strange: True Colors számos hibája javításra kerül

|

Sok platformon vannak hibák, úgyhogy mindenki örülhet az érkező patcheknek.

Hirdetés

Joggal nevezhető franchise-nak a 2015-ben útnak indult Life is Strange, hiszen nemcsak videojátékok, hanem képregények is jelentek meg ezzel a névvel fémjelezve.

Játékos fronton a Life is Strange: True Colors című kalandnak örülhettek legutóbb a rajongók, ami körül kialakult egy kisebb botrány, de az talán jobban érdekli a közösséget, hogy technikai téren is volna mit csiszolni rajta.

Hirdetés

A Deck Nine csapatának van is egy konkrét terve a problémák helyrerakására, méghozzá az, hogy október 4-ig hetente hoznak egy új patchet, ami kijavít ezt-azt. Az első foltozás ma lesz esedékes, és így megoldódik egy ray tracinggel kapcsolatos gubanc PS5-ön, Xbox Series X-en és a Microsoft Store-os verzióban, de Steamen és Stadián is érzékelhetünk változásokat.

A második heti patch szeptember 27-én érkezik meg, a harmadik pedig értelemszerűen október 4-én. Vannak olyan problémák, amelyeket még vizsgál a stúdió, és ha esetleg ti is találkoztok furcsasággal, nyugodtan jelezhetitek a srácoknak.

Ebben a bejegyzésben további infókat találtok a frissítésekről, és arról is, hogyan kell megfelelően visszajelzést küldeni.

Life is Strange: True Colors
Nem tudta mindenben felülmúlni az első részt, de határozottan jó a Deck Nine által belőtt irány.
Ami tetszett
  • érzelmes történet, tele gondosan kidolgozott és rétegzett karakterrel
  • érett, szellemes, pazarul megírt dialógusok
  • nagyságrendekkel szebb látvány, élethűbb arckifejezések és testbeszéd
  • kiváló szinkron és soundtrack
Ami nem tetszett
  • a fejlesztők elspoilerezték az egyik legdrámaibb pillanatot
  • döntéseinknek nincs komoly hatása a végkifejletre
  • a LARP köré felhúzott epizód a humora ellenére is csak helykitöltőnek érződik
  • a legerősebb konzolokon is csak 30 fps-re képes (ráadásul receg)
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)