Nintendo Switch 2 teszt - megjött a Switch Pro

Az elmúlt nyolc évben a Nintendo Switch minden idők egyik legjobban fogyó konzolja lett, ami elhozta a handheld gépek reneszánszát, aminek a SteamOS gépek most aratják a babérjait. Ezen túl platformot adott annak a japán zsenialitásnak, aminek a gamingben nincs párja. 

Pedig könnyű volt legyinteni a Switchre, a nyikorgó műanyag házban lakó szomorú héthúszpés kijelző, a fikafütty JoyConok, amikből jópárat elfogyasztottam, vagy éppen a benne ciripelő chipset, amit már a megjelenés délutánján beszántott egy középkategóriás telefon. Értem én. De közben ezen a konzolon jelent meg a Breath of the Wild és a Super Mario Odyssey, miközben olyan játékok független fejlesztőinek hozta meg a kiugrási lehetőséget, mint a Shovel Knight, a Spiritfall, a Dave the Diver vagy épp a Microsoft istállójából vendégségbe átruccant Ori sorozat. A Nintendo mindig kevésből akarta kihozni a maximumot, végtelen kreativitással pótolni a hiányzó pixeleket és szórakozással betömködni a hardveren tátongó lyukakat.

Olyannyira sikerült ez nekik, hogy ameddig a kezembe nem vettem a Switch 2-t Párizsban, észre sem vettem, hogy mennyire vállalhatatlanul néz már ki minden az öreg kis konzolomon. Ez valójában a Nintendo csodája. A végtelen kreativitás és odaadás szüli a Ring Fit Adventure edzős kalandjátékának furcsa kontrollerét, a Mario Party undorítóan szórakoztató minijátékait, és valljuk be, ezért kaptunk nagyon drága kartondobozokat is. Ők sem győzhetnek mindig.

Őszintén szólva nem szeretek nagy konzolt tesztelni, főleg olyat nem, amiben nincs semmi kiemelkedően jó vagy egyértelműen borzalmas dolog. A játékkonzolok valódi tesztje általában egy évvel a megjelenés után történik, amikor visszatekintünk azokra a tartalmakra amikkel megtöltötték, hiszen minden hardvert a rajta futó szoftverek adnak el. Ebből a szempontból a Switch 2 pontosan az, aminek lennie kell: egy biztos alap, amire a Nintendo körülbelül 3 évvel tovább csinál majd csodálatos játékokat, mint az indokolt lenne.

Nagyobb, hosszabb, vágatlan

Ahogy az elvárható - és szinte felesleges is leírni -, a Switch 2 minden szempontból előrelépés a 8 éves elődjéhez képest és csak egy OLED kijelzőnyivel marad le a négyéves frissítés mögött. Érthetetlen, hogy miért maradt a Nintendo az LCD-nél, egészen addig, amíg bele nem gondolsz, hogy a konzol egyik legkönnyebben cserélhető alkatrészének upgrade-jével pár év múlva egy újabb nagy lökést lehet adni a konzolnak. Az viszont biztos, hogy bár nem olyan szép mélyek a feketék a Switch 2-ben, ez az LCD panel gyönyörű, fényesebb és - ami még fontosabb - nagyobb. Viszont a Nintendo valamiért nagyon ragaszkodik ehhez a műanyag kijelzőborítás dologhoz, ami miatt azonnal venni is kell rá egy üveg védőfóliát, mert szinte bármi meg tudja karcolni.

Nem értek a műanyagokhoz, de a Switch 2 a jófajtából készült, egyáltalán nem érződik olcsónak, ami azért is szerencsés mert nem is az. Jó érzés kézben tartani, masszívnak hat és bár nagyobb, mint a Switch, nem annyival nehezebb, hogy kényelmetlen legyen használni. Nekem aránylag nagy kezeim vannak, úgyhogy az eredetihez is vettem egy olyan tokot, ami javít a fogásán, de ez egyéni preferencia volt részemről.

A konzol külsején az egyetlen fém alkatrész a konzol teljes hátulján végigfutó támasztóláb, amire a Nintendo jó érzékkel lecserélte azt a fáradt kolbászt, ami az előző generáción erre a célra teljesen alkalmatlan volt. 

A Switch 2 most már bizonyos címeknél 4K/60 fps-t - vagy dokkolva akár 1080p/120 fps-t - is képes kiizzadni magából. És izzad is a kis masina, nem véletlenül raktak kis ventilátorokat a dokkba, mert pár órányi zeldázás után már-már kényelmetlenül meleg volt a konzol hátulja. Ez rossz hír annak az utángyártott dokkolónak, amit én használtam a Switchhez, mert úgy látszik, hogy ventilátorok nem dísznek vannak. A chipset szempontjából a Switch 2 maradt az Nvidiánál, újra egy egyedileg gyártott verzió került a konzolba és a 32 GB helyett 256 GB belső memóriát pakoltak bele, úgyhogy nem kell azonnal szaladni a microSD-ért.

A 4310mAh aksi helyett egy 5220mAh-es került a konzolba, aminek egy erősebb chipet és egy nagyobb és magasabb fényerővel dolgozó kijelzőt kell meghajtania, úgyhogy a hasamra ütve azt mondanám, hogy hasonló ideig bírja majd, mint az elődje. A végtelenül tudományos tesztelésem alapján a Mario Kart Worldből 3 órát lehozott úgy, hogy maximumra húztam a fényerőt és még 8% maradt az akkumulátoron. A Nintendo 2-től 6,5 óráig terjedő üzemidőt ígér, játéktól és millió egyéb körülménytől függően, de én megvárnám, amíg a Digital Foundry ráteszi a kezét a konzolra és alaposan meghajtja.

OK Nintendo Switch

Volt idő, amikor azt gondoltuk, hogy az új konzol Super Nintendo Switch néven érkezik, de amíg a NES és az SNES közötti ugrás valóban szuper volt, addig most inkább az OK Nintendo Switch lett volna az őszintébb megoldás, aminél pedig tényleg jobban hangzik a Switch 2. Gonosz vagyok, mert a Nintendo valójában tökéletesítette a hibrid konzolt, ami a piacon egyedülállóként ad bőven elfogadható játékélményt a tévére csatlakoztatva és a vonaton zötykölődve egyaránt. Handheldb módban nem tud felnőni a ROG Ally minőségéhez, a tévén pedig lekörözi egy PS5 Pro, sőt bármelyik jelenlegi generációs PS vagy Xbox konzol, de a Switch 2 mindkét szerepében megállja a helyét és azt gondolom, hogy ez a legtöbb játékosnak több mint elég lesz. A Nintendónak meg főleg. El sem tudom képzelni, hogy milyen örömünnepet ültek a belsős stúdiók, amikor kiderült, hogy nem két főtt krumplira kell mostantól fejleszteniük és ez a Breath of the Wild és a Tears of the Kingdom felújított verzióinál igazán szembetűnő.

Emlékeztek, hogy mennyire zseniális volt, hogy a Sony a PS5 Dualsense kontrollerének új megoldásait egy olyan csodálatosra sikerült minijátékon demózta, amiből aztán egy többszörös Év Játéka-díjas platformert is csinált? Na, a Welcome Tourból ilyen nem lesz.

A Nintendo hasonló célokat szolgáló minijátéka pont tíz dollárral ér kevesebbet, mint amennyibe kerül.

Az egyébként aranyos ötlet, hogy egy kis demógyűjteményen keresztül bemutassák a konzol és a JoyConok újdonságait, de az évtizedek óta kreativitást dollármilliárdokra váltó kiadónak nem tudom megbocsájtani, hogy egy játékban azt kell megtippelnem, hogy mennyi fps-sel pattog át egy labda a képernyőn. Ha nincs ötlet, akkor inkább ne csináljanak semmit, vagy legalább legyen ingyen, mert arra nehéz haragudni.

A Breath of the Wild és a Tears of the Kingdom upgrade-jéért felköhögött 10 dollár viszont már sokkal érdekesebb kérdés. A legjobb talán együtt beszélni a két játékról, mert valójában mindkettőhöz ugyanannyiba kerül a nagyjából ugyanazt a csomagot tartalmazó frissítés. Az egy pillanatig sem kérdés, hogy az újkori Zeldák fantasztikus játékok, úgy kezelik a nyitott világot, ahogy semmi más, és ha esetleg kimaradt volna, akkor nagyon irigyellek, hogy a Breath of the Wildot a Switch 2-n játszhatod végig először. Mindkét játék 1080p-ben pörög kézikonzol-módban és 4K-ban, ha a tévén játszol, de hogy teljesen őszinte legyek a HDR támogás és stabil framerate ezeknél sokkal többet ad hozzá az élményhez. A BOTW és a TOTK is ugyanazzal az időtlen grafikával készült, amin több képkocka nem dob olyan sokat, sokkal fontosabb, hogy a Switch 2 nem vonyítva könyörög az életéért, amikor egy intenzívebb területen vagyok. A frissítés viszont nem ad hozzá extra tartalmat a játékhoz, csak egy mobilalkalmazást kapunk, amiben gyűjthetünk hangfelvételeket és egy külső térképen könnyebben tájékozódhatunk. Az utóbbi nekem mondjuk pont jól jött, mert borzalmasan tájékozódom, de közben az járt a fejemben, hogy a már megvásárolt játék egy visszafele kompatibilis erősebb konzolon vajon miért kér tőlem pénzt azért, hogy kihasználhassam az erejét. Valószínűleg azért, mert a Nintendo megteheti.

Ahogy a legtöbb új konzolmegjelenésnél, most sem úszkálunk a játékokban, jelenleg a Mario Kart World - amiről szintén jön egy külön teszt - a húzócím, de a könyvtáram egyébként csak a konzol visszafele kompatibilitása miatt nem kong az ürességtől. Ez egyáltalán nem szokatlan, és a jó hír az, hogy a Switch 2 sokkal inkább fel van készülve rá, hogy nagy külső fejlesztők játékainak portjait is futtatni tudja majd, amiből meglehetősen sokat be is jelentettek már. Párizsban a Cyberpunk 2077-et és a Hogwarts Legacyt tudtam ezek közül kipróbálni, amik meglepően stabilan, bár egészségtelen mennyiségű motion blurrel futottak, viszont bizonyították, hogy a kis konzolra lényegesen kevesebb kompromisszummal készülhetnek majd a tripla-A kategóriás portok.

A kerék az kerék

A nap végén a Switch 2 valójában egy erősebb Switch, ahogy az Xbox Series X egy erősebb One és a PlayStation 5 egy erősebb PlayStation 4 volt, de amíg a Sonynál és a Microsoftnál ez egy megszokott dolog, addig a Nintendo saját magának állított évtizedes csapdája, hogy a konzoljai nem csak erősebb verziói az előzőnek, hanem valahogy mindig újra feltalálják a hardvert és olyan játékélményt nyújtanak, amiről korábban elképzelni sem tudtuk, hogy működhet.

A Switch 2 nagyon ismerős érzést nyújt, talán egy kicsit túl ismerőset is.

Ennek persze van jó oldala is, hiszen az elődje nem véletlenül minden idők egyik legsikeresebb konzolja, aminek egyes helyeken nem volt szüksége többre, mint egy kicsivel (értsd. sokkal) több erőre és egy kis ráncfelvarrásra. Olyan apróságok, mint hogy most már a konzol tetején is van egy USB C, hogy töltés közben is kényelmesebben tudj játszani vagy éppen az erősebb hardver miatt már nem használhatatlan a Nintendo eShop, hogy tényleg csak a játékok ára fájjon, ha vásárolsz, javítanak az életminőségen. Ámbár kétszer is sikerült úgy kifagyasztanom, hogy újra kellett indítanom a konzolt, de ez a hiba másoknál nem jött elő.

Ugyanakkor a szoftver majdnem változatlan maradt, továbbra sem tudom mappázni a játékokat, a letöltéseket sem rendezhetem kedvemre, miközben a barátaimat még mindig Friend Code-okkal kell felkönyörögnöm a konzolra. Utóbbi azért is furcsa, mert a Nintendo egyik nagyobb újítása a Game Chat, amivel szeretné egy kicsit közösségibb élménnyé tenni a Switchet. A kamera rendszerszinten van beleépítve a szoftverbe, ami miatt könnyedén bele tudsz nézni a barátaid játékába, meg tudod osztani a kameraképedet közös játékok során és úgy általában könnyebbé és szórakoztatóbbá teszi a közös játékot. Ez egyelőre nem tűnik egy forradalmi újításnak, de abban biztos vagyok, hogy a Nintendo kitalál majd valami csodálatosan furcsa dolgot, amitől ez a megoldás értelmet nyer, mert jelenleg nem olyan egyértelműen hasznos, mint mondjuk az új JoyConok.

Na igen, a JoyCon. Ahogy látvány szempontjából a kijelző, úgy játékélményben az új kontrollerek dobnak a legnagyobbat az élményen. Kezdjük a szuper dolgokkal. A mágnesesen, egy kielégítő klikkeléssel kapcsolódó kontrollerek sokkal strapabíróbbak, mint azt gondoltam volna, illetve azáltal, hogy nem  rádörzsölni kell őket konzol oldalára, később is stabilan állnak majd a helyükön. Ennek az árnyoldala, hogy a mágnesek miatt nem tudtak hall effect rendszert használni a mérnökök, cserébe viszont a stickek nincsenek ráforrasztva, hanem csak csavarokkal rögzítették őket PCB-re, ami nagyban megkönnyíti a cseréjüket.

A JoyConokat most már egérként is lehet használni, ami elsőre azért tűnhet nagyon furcsának, mert az is.

A megoldás viszont meglepően jól működik: a kis talpakat csatlakoztatva a kontrollerek hosszú távon kényelmetlenné váló egérré alakulnak át, ugyanakkor megnyitják az utat egy csomó olyan stratégiai, menedzser és esetleg lövöldözős játék előtt, amiket így sokkal gördülékenyebben, precízebben lehet irányítani. Alig várom a nyomtatott tokokat, amik ergonomikusabbá teszik a fogását. Ez a legnintendósabb újítás, és bár nem látom, hogy a keres székes kosárlabda tömegeket mozgatna majd meg, az integrálása a tradicionálisabb játékokba viszont nagyon izgalmas.

Feljebb - egy-két nap játék után - még azt írtam, hogy a konzol a nagyobb mérete ellenére is kényelmes a kézben. Ez az állításom csak részben igaz, mert ahogy az eredeti Switchnél, úgy itt is zavaróvá válnak egy idő után a semennyire nem ergonomikus JoyConok.

A kézikonzol-piacon mindenki igyekezett egy kicsit legömbölyíteni a kontrollereket, hogy elodázzák a minden játékos jövőjében ott lebegő ínhüvely gyulladást,

a Nintendo viszont maradt a lapos dizájnnál, ami nyilván megtartja a most már négyféle módon használható kontroller univerzalitását, de a hozzám hasonló, főleg kézikonzol-módban játszó embereknek szükségessé teszi egy olyan tok vásárlását, amit mondjuk a dBrand csinált a Switch 2-höz.

A pro kontroller viszont majdnem tökéletes, mérete és dizájnja miatt jól illik a kézbe, kielégítően klikkelnek a gombok, kényelmesen párnásak a ravaszok és még két extra gombot is kapott a hátuljára, amivel azt csinálok, amit akarok. Viszont itt már teljesen érthetetlen, hogy miért nem egyértelműen felsőbbrendű hall effekt stickeket használtak, amikor ezt még a 35 000 forint körül mozgó ára is indokolná.

Oké, de minden drága

Mondogatjuk, amikor önámító logikával igyekszünk rábeszélni magunkat a drágább chipsre vagy egy unikornissóhajtásnyival jobb telefonra. Valahol igazunk is van, főleg magyarként, akik számára az egyetlen inflációkövető dolog a termékek mindenkori ára és nem a fizetésünk. Pontatlan összehasonlításként Magyarországon a nettó minimálbérből nem jön egy ki egy Nintendo Switch 2, amíg Németországban hármat, Angliában pedig majdnem négyet vehetnél belőle, ezért nem is csoda, hogy egészen más szemmel nézzük az ilyen mértékű luxuskiadásokat.

Ha félretesszük ezt a nagyon specifikus - de közben kiemelten fontos - aspektust, a Switch 2 valójában megéri az árát, mert a cirka 210 000 forintért cserébe egy nagyon kompetens konzolt kapsz, amit most már nemcsak a Nintendo, hanem a külső nagy kiadók is szabadabban tölthetnek fel tartalommal a következő években. Érdekesebb kérdés, hogy megéri-e azonnal megvenni.

Ha még soha nem volt Switched, akkor egyértelműen ez legyen a belépőd, mert Zeldákkal például ilyen minőségben érdemes először találkozni,

de ha egy korábbi Switchről váltanál, különösen, ha egy OLED modellről, akkor már sokkal árnyaltabb a kép. Számodra a Switch 2 jelenleg egy nagyon szórakoztató Mario Kart Worldöt, minőségibb, kényelmesebb, kétezerhuszonötebb játékélményt ígér és úgy általában többet abból, ami már egyébként is jó volt. Arra nem igazán érdemes apellálni, hogy a Nintendo a közeljövőben leárazza az iszonyatosan jól fogyó konzolját, a játékok ára pedig már bőven a 30 000 forintos határ komiszabbik oldalán tanyázik, úgyhogy talán azért lehet érdemes várni a vásárlással, hátha a Nintendo összecsomagolja a gépet egy olyan játékkal, ami jobban érdekel, mint a Mario Kart: World.

A Nintendo Switch 2 tesztünkhöz a Nintendo biztosította a konzolt, a játékokat, a Pro kontrollert és a kamerát. A cikk a konzollal töltött körülbelül 40 órám tapasztalatait summázza és több Switch 2 tulajdonos véleményét is tükrözi, később pedig kiegészítésre kerül olyan adatokkal, amikről csak hosszabb használat után tudunk megbízhatóan nyilatkozni.