Hirdetés

Nem lesz teljes árú játék a Senua's Saga: Hellblade 2, és ennek jó oka van

|

Az is kiderült továbbá, hogy milyen hosszú a Ninja Theory Microsoft-exkluzív játéka, és hogy számíthatunk-e dobozos változatra.

Hirdetés

Több mint négy éve vártunk arra, hogy megismerjük az Xbox Series konzolcsaládra elsőként bejelentett játék, a Senua's Saga: Hellblade 2 megjelenési dátumát. Erre végül a csütörtöki Xbox Developer Direct folyamán sor került, ráadásul a prezentáció végén bedobott időpont megegyezett azzal, ami pár nappal korábban kiszivárgott. Valóban elérhető közelségbe került a 2017-es Hellblade: Senua's Sacrifice folytatása, május 21-étől már le is csaphatunk rá mind Xbox Series X és Series S konzolokon, mind pedig PC-n. Emellett pedig, a Microsoft saját címéről lévén szó, értelemszerűen azon nyomban bekerül a Game Pass katalógusába.

Annak, aki inkább megvásárolná, nem kell majd annyira mélyen a zsebébe nyúlnia, mint más AAA kategóriás alkotások esetében, ugyanis 49,99 dolláros (+ adó) árcédula került a Ninja Theory alkotására. Ezt a döntést Dom Matthews stúdióvezető azzal indokolta az Xbox Wire oldalán, hogy játékidő tekintetében nagyjából ugyanazt hozza a folytatás, mint amit az elődje nyújtott, azaz körülbelül 7-9 órát. Ennyi időnk lesz tehát, hogy beteljünk azzal a szenzációs látvánnyal, amint az izlandi helyszínekből inspirációt merítő csapat képes volt kicsikarni az Unreal Engine 5-ből.

Hirdetés

Emellett az is közrejátszhatott a visszafogott árképzésben, hogy kizárólag digitális változatban rajtol el a Senua's Saga: Hellblade 2. Hogy ez aztán így is marad, vagy esetleg később napvilágot lát a lemezes kiadás is, akár limitált példányszámban, azt egyelőre nem tudni. A Microsoft egyébként sem töri össze magát azért, hogy minden játékát feltehessük a polcra (lásd: Pentiment, Ghostwire: Tokyo, As Dusk Falls stb.).

Nektek egyébként megfelel a Senua's Saga: Hellblade 2 hossza? Korrektnek tartjátok az árát? Szeretnétek dobozos kiadást? Írjátok meg kommentben!

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)