Hirdetés

Újabb kulcsemberek hagyják el az Xboxot: folytatódik az átalakulás a Microsoft videójátékos részlegénél

|

Két veterán vezető is távozik, miközben a jövő már formálódik.

Hirdetés

Láthatóan nem zárult még le az az átalakulási folyamat, amely Phil Spencer nyugdíjazásával és Sarah Bond kilépésével, valamint Asha Sharma érkezésével vette kezdetét, ugyanis két újabb meghatározó vezető búcsúzik az Xboxtól. Több mint egy évtized után távozik Lori Wright, aki a partnerségekért, üzletfejlesztésért és marketingért felelős vállalati alelnökként dolgozott, valamint Haiyan Zhang, az Xbox játékos AI-részlegének vezetője.

Wright egy visszafogott hangvételű üzenetben köszönt el, amelyben az elmúlt tíz évet hihetetlen utazásként írta le, ugyanakkor a jövőbeli terveiről nem árult el konkrétumokat. Zhang ezzel szemben jelezte, hogy a Netflix játékrészlegénél folytatja pályafutását. Távozását szintén személyes hangvételben jelentette be, hangsúlyozva, hogy bár sokat köszönhet a Microsoftnál töltött éveknek, egyszerűen eljött az ideje egy új fejezetnek. A közösségi médiában érkező találgatásokat is igyekezett lehűteni, jelezve, hogy döntése nem valamiféle belső válság jele, hanem saját karrierjének tudatos alakítása.

Hirdetés

A két vezető távozása azonban nehezen választható el attól a szélesebb átalakulástól, amely az Xbox körül zajlik. Olyan időszak ez, amikor a Microsoft videójátékos üzletága egyszerre veszít el tapasztalt vezetőket és próbál új irányokat kijelölni. Az új stratégia egyik sarokköve lehet a következő generációs Xbox, amely jelenleg Project Helix kódnéven fut. A tervek szerint ez a rendszer már nemcsak a klasszikus konzolos élményt kínálja majd, hanem PC-s játékok futtatására is képes lesz, miközben a teljesítmény terén is komoly előrelépést ígér.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)