Hirdetés

Még a veterán játékosok is elveszettnek érzik majd magukat az Outcast - A New Beginning gigantikus világában

|

Adelpha akkora, hogy méltán követel helyet magának a legnagyobb alapterületű játékvilágok között.

Hirdetés

Bár március folyamán érkeznek nagyobb felhajtás övezte alkotások is, mint például a Dragon's Dogma 2 vagy a Rise of the Rōnin, nem szabad megfeledkezni a THQ Nordic egyik újdonságáról, az Outcast - A New Beginningről sem (a másik az Alone in the Dark), amely 25 évvel az első rész után folytatja Cutter Slade, azaz Ulukai kalandjait a távoli és egzotikus Adelphán. Miután a potenciális vásárlók zöme jó eséllyel sosem találkozott az Appeal 1999-es klasszikusával, a fejlesztők igyekeztek úgy formálni az utódot, hogy az tökéletesen élvezhető legyen a laikusok számára, de a visszatérő rajongókat is meglepik majd pár aprósággal cinkos összekacsintások kíséretében.

Mivel 2024-et írunk, cseppet sem meglepő módon temérdek tennivalóval kötik majd le a játékosokat, akiknek érdemes több napi hideg élelmet csomagolniuk az útra, mivel nem kevesebb, mint 64 km²-nyi, szabadon bejárható terület várja majd, hogy felfedezzék. Ezzel bérelt helye van Adelphának a leghatalmasabb játékvilágok között. Az imént említett szabadságot pedig érdemes szó szerint venni, mivel a rövid tutorial után szélesre tárulnak Adelpha kapui, és mehet, ki merre lát.

Hirdetés

A felfedezést jetpack és vitorlázórepüléshez szükséges felszerelés könnyíti meg, vagy legalábbis teszi gyorsabbá, így nem kell mindenhova gyalogosan elcaplatnunk, miközben azon fáradozunk, hogy a talanok ügyes-bajos dolgait intézzük. Van, akinek például a halfogásba kell besegítenünk, másokat a bolygó leigázásának és kizsákmányolásának szándékával érkezett robotok fogságából kell kiszabadítanunk.

A projektet vezető Pablo Coma szerint az eredeti Outcast mellett leginkább a The Legend of Zelda: Breath of The Wild volt hatással a csapatra, az utóbbi miatt engedik el oly hamar a játékos kezét, és döntöttek úgy, hogy fix fegyverarzenál helyett moduláris felépítésű gyilokszerszámokat hozzanak létre, amiket aztán mindenki a kedve szerint szedhet darabokra és rakhat össze újra úgy, hogy ennek következtében más funkciót kapjanak.

Az Outcast - A New Beginning március 15-én jelenik meg PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X|S-re, de aki szeretné már most kipróbálhatja a demót mindhárom platformon.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)