A Mass Effect: Andromeda 2017-ben érkezett és azt a hálátlan feladatot kapta, hogy új alapokat építsen egy franchise-nak, ami pár évvel korábban egy kirobbanó befejezést kapott a Mass Effect 3 képében. Mindezt úgy kellett volna elérnie, hogy az EA ráerőltette a fejlesztőkre a Frostbite Engine-t (a korábbi epizódok Unrealben készültek) és kiadta azt a külső stúdiójának, a BioWare Montrealnak, miközben a főcsapat Edmontonban az Anthem koncepciójából próbált valami játszhatót építeni.
Montreal évekig kísérletezett egy procedurális rendszerrel, ami megtöltötte volna a játék nyílt galaxisát új bolygókkal, de ez eredménytelenül végződött, így a csapatnak az utolsó 2 évben kellett megtöltenie a világűrt tartalommal. A vége ezeknek a nehézségeknek egy felemás csomag volt, amiről az első por elülése után mindenki egy "nem volt rossz" kifejezéssel és egy vállrándítással nyilatkozott.
A megjelenés ugyanakkor nem volt ennyire laza. Miközben a kritikusok relatíve óvatosan piszkálgatták a játékot, az internet brutálisan földbe döngölte azt. Erről az időszakról és a következményeiről beszélt a főszereplő, a Rydert alakító színész, Tom Taylorson.
"Szerintem, mint sokan mások szerint is, a játék csak egy rossz hírnévtől szenved. A kiadó túl sokat várt tőle, kidobták félkészen, ráerőltették a cég csillogó új motorját, amit a fejlesztők nem ismertek eléggé és nem passzolt a történetmesélési eszközökhöz."
A Frostbite egy híresen problémás eszköztárral rendelkezik, amit a kiadó erőszakkal tolt rá minden egyes csapatára, legyen szó Battlefieldről, Dragon Age-ről vagy Mass Effectről. Ez híresen sok feszültséget okozott a cégen belül.
"Mindennek a tetejében egy nagyon mérgező atmoszférába érkezett, ahol gyorsan az online tér kedvenc aktuális boxzsákává változott. A köpködő thumbnailek alkotói imádták gyűlölni. A legszomorúbb, hogy nem ez volt az utolsó alakalom, hogy dolgoztam egy ilyen játékon: a Highguardban is benne vagyok."
Szerencsére azért nem utálta mindenki az Andromedát. Én nagyon kellemes órákat töltöttem a játékkal és többször is elővettem, mert megkedveltem a karaktereit és voltak részei a sztorinak, amiket kifejezetten élveztem.
"Idővel azért felbukott a szeretet is a játék és szereplői felé és az emberek értékelték a dolgokat, amiket jól csinált. Voltak, akiknek beütött a kaland, akkor, amikor szükségük volt rá."
Taylorson számára mindennek legszomorúbb következménye, hogy az Andromeda sosem kapott folytatást. A játék bemutatott rengeteg érdekes karaktert, akiket így kénytelen voltunk hátra hagyni.
"Mi azt hittük, hogy lesz vagy 10 évünk ezekkel a karakterekkel, aztán csak puff, vége."
A Mass Effect 5 visszatér a Tejútrendszerhez és a Mass Effect 3 által lerakott ösvényhez. Nincs kizárva, hogy az Andromeda elemei felbukkanhassanak benne, de ez még a jövő kérdése.