Nagyon nehéz átadni a Nintendo-játékok csodáját, mert a legtöbb más stúdióval ellentétben a japánoknál még csak a lábjegyzetként sem szerepel a dizájndoksiban, hogy szórakoztató legyen nézni a játékaikat. Pár nevetségesen ügyes Mario speedrun és elvetemült Zelda-rajongó videóin kívül nem is nagyon hódítanak ezek a címek videóként, ami egyrészt annak köszönhető, hogy a Nintendo stormtrooperek pontosságával, de k-pop rajongók lelkesedésével szórja a büntiket a tartalomgyártóknak, másrészt viszont azért, mert ezek a játékok akkor a legjobbak, ha játszol velük.
A Mario Kart élményről írni egy kicsit olyan, mint táncolni az adóbevallásról, de azért megpróbálom átadni nektek, hogy mire számíthattok attól a játéktól, ami több mint 10 év után megpróbálja megújítani a Nintendo már egyébként is makulátlanra csiszolt sorozatát. Ha esetleg semmiképpen sem szeretnéd végtelen karakterrel fárasztani a tiktokon megfáradt retinádat, akkor kedvesen megspórolom ezt neked az úgynevezett lényeggel.
A Mario Kart World egy elképszetően szórakoztató játék, de legkevésbé sem azért, amit a Nintendo 2025-ben hozzárakott az élményhez, hanem azért, amiért már Mario Kart 8 is már közel tökéletes volt.
Kicsit lelombozó, hogy ennyiben összefoglalható a Nintendo Switch 2 legnagyobb nyitócíme, de egy kicsit mélyebbre ásva azért kiderül, hogy a nagy új funkciók, okos frissítések és apró, de szignifikáns változtatások mégiscsak többé teszik ezt a játékot, mint egy Mario Kart 8 Deluxe-Deluxe.
Muszáj megjegyeznem, hogy én nem vagyok az a tradicionális kompetitív játékos, aki addig gründöl egy-egy pályát, amíg mindegyiken megtalálja az optimális kanyarokat, rövidítéseket és hajnalig versenyez a saját démonai szellemei ellen, hogy egy hajszálnyit javítson a köridején. Sokkal inkább az a játékos vagyok, aki a barátaival összeül a tévé körül és tizennyolcplusszos italok mellett tizennyolcplusszos dolgokat ordít a szívének legkedvesebb emberek arcába, miközben a seggükbe küld egy teknőspáncélt. Az előbbi kategóriába tartozó pajtásaimmal beszélgetve kiderült, hogy a Mario Kart Wold inkább az utóbbi kategóriába eső játékosoknak kedvez, akik szívesen szakítanak szét emberi kapcsolatokat a célszalag helyett.
Sok rossz ember nagy helyen
A Switch 2 egy relatív atomreaktor az elődjéhez képest, ami lehetővé teszi, hogy a szomorú 12 helyett már 24 ember versenyezzen, ami egy csodálatos káoszt teremt, hiszen kétszerannyi romlottlelkű játékos könyököl egyszerre a power up-gombon, úgyhogy megállás nélkül repülnek a páncélok és zúznak el melletted a begombázott karakterek. A min-maxoló Mario Kart esportoló lelkének biztosan nehéz lehet, hogy a Woldben sokkal nagyobb a hangsúly a szerencsén, de biztos vagyok benne, hogy ahogy telik az idő, úgy fedezik majd fel a játékosok az új funkciókban rejlő lehetőségeket és a végén nagy átlagban itt is a skill lesz a meghatározó tényező. Meg a frusztráció-tűrés.
Az új Knockout Tour profitál a legtöbbet a megemelt játékosszámból - és amúgy a nyitott világból is -, a Mario Kart battle royal módjának nagyon jól áll ez a fajta káosz. A nagy területeken átívelő, majd egy tradicionális körpályán véget érő módban kultiválódik minden, amiben a World lapot próbál húzni a Mario Kart 8-ra. A nagy nyitott világ miatt hosszú, de változatos pályákat kapunk, tele majdnemhogy igazságtalan rövidítésekkel és szórakoztató rövidebb etapokkal, amiket még izgalmasabbá és feszültebbé tesz, hogy minden checkpointnál kiesnek az utolsó helyeken lévő játékosok. Ebben a játékmódban a legviccesebb és egyben legidegesítőbb is az, hogy ennyire szerencsealapú lett a játék, mert egy jókor érkező, majd jókor aktivált power up gyakran az utolsó helyről a top háromba repíti a legszarabb játékost is. Innen is köszönöm a lehetőséget.
A Knockout Tour csak akkor lehetne jobb, ha a Nintendo hagyná, hogy a barátaimmal együtt játsszuk. Ugyan össze tudom gyűjteni pár pajtásomat egy privát lobbyban és mehetünk botok ellen, de így nem tudunk becsatlakozni egy online versenybe. Az egyik oldalról teljesen értem, hogy a fejlesztők nem szeretnék, hogy nyolcan egymást segítve tegyük tönkre a másik 16 játékos élményét, de a Mario Kart mindig is barátokkal volt a legjobb és kellemetlen pont a legjobb részéből kimaradni.
Skill Issue
Töredelmesen bevallom, hogy a három gombbal irányítható versenyjátékban pont ugyanolyan rossz vagyok, mint egy kétmilliós versenyszimulátorban ülve. Nem térképeztem még fel az okát, de az utolsó játék, amiben hajlandó voltam kanyarokat tanulni, az a Need for Speed Underground 2 volt, és akkor is csak azért mert az undorítóra programozott AI rákényszerített. Ennek - és a World félkarú rablókat megszégyenítő megoldásainak - ellenére több olyan új funkció is van, ami szerintem hosszú távon egy kicsit balanszolja majd a káoszt. A Tony Hawkból mentett különböző csövek grindolása és a falakra felfutás a drifthez hasonlóan segít abba, hogy a lendületben maradj, de sok gyakorlás után lesz csak egyértelmű, hogy ezt mikor és hol érdemes használni.
A nálam tapasztaltabb (értsd, felfoghatatlan 1000+ órányi Mario Kart 8) játékosok szerint a játékmenet érzésre hasonló, de például a driftelés egy kicsit más, amihez viszont nagyon hamar hozzá lehet szokni, de a versenyek során inkább a taktikusan elhelyezett sínek, falak és vízi részek jelentik az újdonságot. A Worldben 30 különböző pálya van, amik között vannak újak is, de nagyrészt klasszikusok ügyes átdolgozásai, amik szinte mindegyikét a sok évtizednyi pályadizájn-tapasztalat csiszolt tökéletesre.
Azt mondanám, hogy én egy moderált Nintendo-rajongó vagyok, úgyhogy csak egy részét tudom igazán értékelni annak a diadaléneknek, amit a World a Nintendo-történelemről énekel.
De azt viszont nagyon. A felsorakoztatott karakterek, a világban elrejtett kis utalások és a minden pillanatában zseniális soundtrack hozzám is őszintén beszél, de egy keményvonalas nintendósnak ez maga a paradicsom.
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.
A Ubisoft Probléma
Szóval nem kell mindenáron nyitott világot csinálni, főleg, ha nem tudod megtölteni. Nyilván nem egyedül a Ubisoftra jellemző ez, - de a franciáknál egy visszatérő probléma, bármit is mondjon nektek Csirke a következő AC tesztjében -, legutóbb például a Mindseye sem tudott mit kezdeni az open worldjével,
viszont az nem gondoltam volna, hogy az a kiadó, aki utánozhatatlan életet lehelt a Zelda vadonjába csak ennyit tud kihozni a Mario Kart World nyitott világából.
Bármilyen más játékban ez még talán oké is lenne, de amikor leírtam a lehetőségeket Csirkének, akkor azt mondta, hogy a Forza Horizon is üdítőbben telített, mint a World, Nintendo játékra pedig elég ritkán kontráz rá kreativitás szempontjából a nyugati játékfejlesztés. Ez persze nem azt jelenti, hogy üres a világa, de szokatlanul üresnek hat és főleg azért, mert méretéhez képest nagyon hamar kifogy a meglepetésekből. A nyitott világban elszórt cuccok közül a "P gomb" kihívások elvileg a főattrakciók, amik néha tényleg elég trükkösek, időre kell őket teljesíteni, de valójában mindegyikben hasonló dolgokat csinálsz, csak épp máshol. A Peach medálok gyűjtögetésében is van kihívás, ha ez pont a te csésze teád, mert persze van köztük olyan, amit valami igazán rohadék helyre pakoltak fel és néha tényleg fejtörést okoz, hogyan is tudsz feljutni érte.
Számomra az open world azért is csalódás, mert kompetitív csontok nélkül ezért voltam a leglelkesebb, arra számítottam, hogy bármilyen időlimit nélkül szabadon kocsikázhatok, gyönyörködhetek a világban, gyűjtögethetem a menő kiegészítőket és minden sarkon meglepődhetek a Nintendo egyedi megoldásain, esetleg kapok valami vicces kis sztorit, de ebből valójában csak az első teljesült.
Egy koherens egyjátékos élményt kerestem, de cserébe egy kötelezően letudandónak ható nyitott világot kaptam, tele olyan kihívásokkal, amik ugyan egy darabig szórakoztatóak, de nem annyira, hogy pár matricáért megérje velük órákat foglalkozni.
Az open world felépítése viszont zseniális, a fejlesztők nagyon jó érzékkel kötötték össze a körpályákat kacskaringós utakkal és hosszú autópályákkal és mindezt szépen dolgozták bele a játékmódokba is, bár nem mindenkinek tetszik, hogy például a tradicionális Grand Prix módba is belecsempésztek autópályás etapokat a megszokott háromkörös verseny helyett.
Később minden jobb volt
Egy kicsit azt érzem, hogy a Nintendo arra rendezkedett be, hogy a Mario Kart World legalább egy évtizedig itt lesz, úgyhogy bőven van idejük megtölteni a világot tartalommal, kiegészíteni új játékmódokkal és belepakolni a teljesen indokolatlanul hiányzó megoldásokat, amik a 8-ban már benne voltak. Gondolok itt arra, hogy összeállíthatod a saját playlistedet, egy matrica felragasztása helyett valóban testreszabhatod a járgányodat, 200cc-ben is versenyezhetsz, vagy éppen beránthatod a barátaidat az open world és a Knockout Tour multiplayerébe.
Azt gondolom, hogy a Mario Kart World, ha ma még véleményesen is, de később biztosan megéri majd az árát, mert ahogy a Deluxe-ot is folyamatosan bővítették, úgy ezt a játékot sem hagyja majd magára a Nintendo. Az még továbbra is kérdés, hogy a 33-35 ezer forintos játék mellé érkezik-e majd egy szintén fizetős Booster Course Packhez hasonló DLC, ami további 10 rongy körüli összegért hullámokban hozza az új pályákat. A cinikus fiú azt mondatja velem, hogy nyilván jön, de közben ne felejtsük el, hogy a Nintendo azzal indokolta a World áremelését, hogy ez egy sokkal nagyobb játék, amiben sokkal több élményt kapunk.
Az erősebb hardver miatt viszont valóban egy röccenés nélkül fut még osztott képernyőn is, a játékélményt tényleg tökéletesre csiszolták a fejlesztők és olyan alapot raktak le, amire teljes lelki nyugalommal építkezhetnek a következő években. Egyelőre viszont nem helyettesíti teljesen a Switch 2-n szintén játszható - de upgrade packot nem kapó - Mario Kart 8-at, úgyhogy az azonnali vásárlást csak akkor javaslom, ha nem zavar, hogy a World jelenleg részben csak egy ígéret.
