Hirdetés

Magyarországon is ismert, rasszista rajzfilm miatt kellett bocsánatot kérniük az Atomic Heart fejlesztőinek

|

A nálunk is sokáig vetített No, megállj csak! egyik epizódjából kivágott jelenet verte ki a biztosítékot.

Hirdetés

Többszöri halasztást követően február 21-én megjelent a Mundfish régóta gondozott belsőnézetes lövöldéje. A sajtóban csak szovjet BioShockként becézett Atomic Heart már a premier előtt kritikák célkeresztjébe került a közösségi médiában, amiért az orosz fejlesztők nem voltak hajlandóak nyíltan kiállni a saját hazájuk által lerohant Ukrajna mellett. Ez pedig a minap újabb szintre emelkedett azzal, hogy Ukrajna lépéseket tett a biztonsági kockázatnak tartott játék betiltása érdekében, mivel részben orosz állami kézben lévő cégektől is fogadott el pénzt a stúdió.

Utóbbi felhívást egyelőre nem kívánta kommentálni sem a Mundfish, sem az Atomic Heartot a Game Passba a megjelenés napján valószínűleg nem kevés pénzért benyomó Xbox, a PlayStation és a Valve pedig nem is reagált az amerikai IGN megkeresésére. Nem kellett azonban sokat várni, hogy egy újabb botrány üsse fel a fejét.

Hirdetés

Aki már kipróbálta a játékot és túljutott a hosszúra nyúlt bevezetésen, minden bizonnyal találkozott már az ún. save roomok valamelyikével. Ezek olyan, biztonságos helyiségek, ahol nem kell attól tartanunk, hogy bármelyik pillanatban ránk töri az ajtót egy gyilkos robot, így nyugodtan kipihenhetjük fáradalmainkat, miközben a tévén a No, megállj csak! (Nu, págágyí!) című, 1969 és 1986 között futott szovjet rajzfilmsorozat epizódjait nézzük.

A PC Gamer számolt be arról, hogy többen sértőnek találtak egy részletet az 1978-as Múzeum című epizódból, amelyben egy afrikai törzsi harcost kifogásolható módon ábrázoltak az alkotók. A Mundfish megköszönte, hogy felhívták erre a figyelmét, elnézést kért mindenkitől, aki emiatt megbántva érezte magát, és ígéretet tett a probléma orvoslására.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)