Hirdetés

Mafia 3 - már tesztelik az első PC-s javítást

|

Nem volt teljes az öröm a Mafia 3 megjelenésének napján, viszont a játék fejlesztői azonnal neki is estek a hibák kijavításának.

Hirdetés

Ezen a ponton már hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy egy AAA kategóriás játék nem jelenhet meg technikai problémák vagy hiányosságok nélkül, hiszen úgyis ki lehet javítani mindent a megjelenés utáni első patch-ben. Nyilván ez a folyamat a valóságban nem ennyire leegyszerűsíthető, de ettől független sok csalódást okoz a játékosoknak, hogy erre már előre számítani kell.

A Mafia 3 esetében szerencsére annyira nagy tragédia nem történt, viszont mégis sok rajongót rosszul érintett, hogy a bivalyerős PC-k korában legfeljebb 30fps mellett játszhatják a év egyik legjobban várt játékát. Ez manapság nem számít túl menőnek, szóval a 2K Games rögtön rá is feküdt a problémára és bejelentette, hogy már dolgoznak egy patchen, ami ezen segít.

A srácok tényleg gyorsan dolgoznak, mivel a Hangar 13 máris megosztott egy bejegyzést, amiből kiderült, hogy éppen tesztelik a patchet és egyelőre minden úgy működik, ahogyan kell. Az egyelőre nem derült ki, hogy pontosan mikor fog megjelenni a megváltást jelentő javítócsomag, de a fejlesztők megígérték, hogy a hétvége folyamán mindenről értesítik majd a rajongókat.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)