Bevallok nektek valamit, ami némiképp megnehezítette a dolgomat ennél a konkrét tesztnél: a LEGO-játékokkal mindig nagyon könnyű elnézőnek lenni. Ha aranyos, ha vicces, ha lehet benne szétverni mindent apró kockákra, és ha néha bedob egy olyan poént, amitől a gyerek és a felnőtt is ugyanott nevet fel, akkor a játékos és az újságíró is, lévén ő maga is egy játékos a nap végén, hajlamos megbocsátani a fáradtan összepakolt pályákat, az ismétlődő feladatokat és azt, hogy a Traveller's Tales, avagy TT Games sokáig inkább biztos kézzel dolgozott, mint merészen. A LEGO Batman: Legacy of the Dark Knight viszont nem azért jó, mert LEGO-játékként elnéző vagyok vele. Ez a játék bizony akkor is kiváló Batman-kaland lenne, ha nem kockákból épülne fel.
A TT Games ezúttal nem egyszerűen fogott egy ismert franchise-t és végigpörgette rajta a szokásos LEGO-formulát, majd hozzárakott háromszáz feloldható karaktert és egy halom gyűjthető vackot. A Legacy of the Dark Knight sokkal határozottabb elképzelésből indul ki. Egyetlen nagy Batman-történetet akar elmesélni, amelyben Bruce Wayne eredete, Gotham felemelkedő bűnözővilága, a szövetségesek lassú megjelenése, Joker átalakulása és Batman mítoszának legfontosabb állomásai egyetlen lendületes, érthető és meglepően koherens kalanddá állnak össze. Gyakorlatilag minden létező Batman-mozit összegyúrnak, és itt még nem állnak meg, behoznak képregényes és animációs szálakat is. Ez önmagában óriási vállalás, mert Batmanből annyi fontos változat létezik, hogy könnyű lett volna ebből puszta rajongói kalendáriumot csinálni, egy üres felsorolást. Nos, ez a játék nem ez lett.
Egy Batman-történet mind fölött
A játék legnagyobb bravúrja az, ahogyan összefésüli a különböző Batman-korszakokat. Nem egyszerűen jeleneteket idéz meg a filmekből, hanem új sorrendbe rakja és saját történetté alakítja őket. Ott van benne a Burton-filmek gótikus túlzása, a Schumacher-éra színesebb, játékosabb vonala, Nolan komolyabb eredettörténete, Reeves mocskosabb, nyomozós Gothamje, az Adam West-féle 1966-os Batman abszurd öröksége, közben pedig a Batman: A rajzfilmsorozat hangulata, több képregényes ötlet és az Arkham-játékok több eleme is folyamatosan visszaköszön.
Ez nem olyan, mint amikor egy játék egymás után kipipálja a kötelező utalásokat. A Legacy of the Dark Knight inkább azt csinálja, amit egy jó adaptációnak kellene, vagyis felismeri, melyik változatból mit érdemes megtartani. A Nolan-filmekből átveszi Bruce felemelkedésének súlyát, A sötét lovagból Joker fenyegető jelenlétét, a Reeves-féle Batmanből a nyomozós, esős, romlott városi atmoszférát, a Burton-vonalból Gotham meseszerű torzulását, az animációs sorozatból pedig azt a tiszta, ikonikus Batman-érzést, amelyet azóta is minden új feldolgozás próbál valahogy utolérni. Mindezt LEGO-humorral kezeli, de nem tolja túl a dolgot, nem torzítja hihi-haha viccbombákká a karaktereket. Ez azért fontos, mert Batman esetében a paródia könnyen elronthatja az egész hangulatot. Ha túl sok a bohóckodás, Bruce Wayne fájdalma eltűnik. Viszont ott a másik oldal is, ha túl komoly az egész, akkor a LEGO-formátum válik feleslegessé. A TT Games szerencsére most nagyon pontosan találta el a megfelelő arányt. A játék vicces, néha kifejezetten hülyéskedős, de közben nem teszi jelentéktelenné Batman világát. Amikor Bruce döntéseiről, a bűn elleni harcáról vagy Gotham romlottságáról van szó, a játék hagyja, hogy ezeknek tényleg legyen súlyuk. A következő pillanatban persze simán bedob egy teljesen váratlan poént, de közben egyszer sem rombolja le azt, amit előtte felépített.
A harcrendszer egyértelműen az Arkham-játékokból indul ki, és ez nagyon jó döntés volt. Egy LEGO-cím esetében ez tudom, nagyon szokatlan, de meglepően jól tud működni a dolog. Batmannel akkor jó bunyózni egy játékban, ha a harc gyors, ritmikus és persze átlátható. A Legacy of the Dark Knight nem másolja le egy az egyben Rocksteady rendszerét, de átveszi annak lényegét, a folyamatos mozgást, az ellentámadásokat, a kütyük használatát, a tömeg kezelését és azt az érzést, hogy Batman nem egyetlen ellenféllel küzd, hanem egy tömeges csihi-puhi balett részévé válik. A LEGO-verzió természetesen egyszerűbb megoldásokkal operál, de ettől nem lesz buta. A kombók, a lopakodós leütések és a különböző eszközök pont annyi mélységet adnak, hogy a harc ne váljon automatikus gombnyomogatássá. Nem lesz belőle Arkham Knight-szintű technikai mesterkurzus, de nem is az a cél. A játék azt éri el gond nélkül, hogy egy családbarát LEGO-kalandban is Batmannek érzem magam, nem egy műanyag bábuval hadonászó túlkoros kuncsaftnak a játékboltban. A pályák is sokat tanultak az Arkham-vonalból. Figyelni kell az őrjáratokra, a környezeti lehetőségekre, a kütyükre és arra, melyik karakter milyen problémát tud megoldani. Ez a LEGO-játékok történetében határozott előrelépés. A TT Games sok év után végre nem csak tovább bővítette a régi receptet, hanem elkezdte drasztikusabban megváltoztatni azt.
Kevesebb hős, több valódi különbség
Elsőre furcsának tűnhet, hogy a játékban jóval kevesebb játszható karakter van, mint amit a LEGO-címektől megszoktunk. A régi megoldás az volt ugyebár, hogy a fejlesztők ránk borítottak egy óriási névsort, amelyben a karakterek jelentős része alig különbözött egymástól, csak a kinézetük tért el. Jól mutatott a kisebb seregnyi LEGO-ember a menüben, de a gyakorlatban sokszor ugyanazokat a képességeket kaptuk meg. A Legacy of the Dark Knight ennek pont az ellenkezőjét választja, és szerintem ettől sokkal jobb játék lesz. Batman, Jim Gordon, Macskanő, Robin, Nightwing, Batgirl és Talia al Ghul a teljes felhozatal, és ők bizony tényleg alaposan különböznek. Más a feladatuk, más helyzetekben hasznosak, és tényleg van értelme váltogatni köztük. Eltérő képességeikre egyértelműen a különböző fejtörők miatt lesz szükség. A jelmezek rendszere közben megadja azt a gyűjtögetős örömöt, amit egy LEGO-játéktól elvárok. Rengeteg öltözetet lehet feloldani, és ezek a Batman-mitológia szinte minden irányából érkeznek. Vannak filmes ruhák, képregényes változatok, animációs utalások, videójátékos hacukák, klasszikus és modernebb darabok. Ez szerintem a nap végén egy sokkal jobb kompromisszum, mint egy hatalmas, de felszínes karakterlista. Kevesebb figurát kapunk, de ezek mögött több munka van, a ruhák pedig úgy szolgálják ki a rajongókat, hogy közben nem hígítják fel a játékmenetet.
A nyílt világ a játék másik nagy győzelme lett. Gotham City nem csak összekötő tér a küldetések között, hanem a Legacy of the Dark Knight egyik főszereplője. A város nagy, sűrű, függőlegesen is jól bejárható, tele apró történetekkel, rejtvényekkel, melléktevékenységekkel, gyűjthető tárgyakkal, kihívásokkal és olyan részletekkel, amelyeket nem kötelező észrevenni, de nagyon jó érzés rájuk bukkanni. Ez a Gotham egyszerre idézi meg az Arkham-játékok mocskos, veszélyes városát és a filmek látványosabb, szinte díszletszerű túlzásait. Neonfényes utcák, esőverte sikátorok, komikusan túldíszített bűnözői búvóhelyek, gótikus tornyok, óriási reklámok, furcsa üzletnevek és rengeteg apró poén rakódik itt egymásra. A város nem realista, de nem is teljesen parodisztikus. Ez maga a LEGO-Gotham, vagyis pontosan annyira sötét, hogy Batman otthon legyen benne, és pontosan annyira játékos, hogy ne szaladjon el előle egy fiatalabb játékos sem.
A melléktevékenységek mennyisége túlzás nélkül óriási. Van itt nyilván bűnüldözés, megannyi rejtvény, járműves és harci kihívás, gyűjtögetés, különféle karakterekhez kötött feladat, titkos helyszín és rengeteg olyan kis felfedeznivaló, amelyet a játék nem tol erőszakosan az arcomba. Ez fontos, mert a modern nyílt világok sokszor attól lesznek viszonylag hamar fárasztóak, hogy a térkép inkább egy megterhelő bevásárlólista, mint felfedezésre váró, izgalmas világ. Itt is rengeteg ikon és teendő vár, de Gotham hangulata elég erős ahhoz, hogy ne csak kipucolni akarjam a térképet, hanem tényleg nyitott szemmel és nagy vigyorral járjam a várost.
A közlekedés külön bekezdést érdemel, mert a játék ezen a ponton sokkal jobban teljesít, mint amire számítottam. A vezetés gyors, könnyen kezelhető, és a LEGO-fizika pont annyi túlzást enged meg, hogy a városi száguldás ne legyen frusztráló. A Batmobil nem egy nehézkes tank, amelyet csak azért használok, mert a játék kéri, hanem tényleg szórakoztató eszköz. Jó vele kanyarodni, jó vele átrobogni Gotham utcáin. A köpenyes siklás még ennél is fontosabb. Batmannek Gotham felett kell jól mozognia, különben az egész nyílt világ elveszíti a karakterét. A Legacy of the Dark Knight ezt szerencsére pontosan érti. A magas pontokról induló repkedés, a zuhanásból lendületet nyerő siklás, a kampóval megtámogatott mozgás és a tetők közötti haladás egyszerűen jó érzés. Nem olyan technikás, mint az Arkham Knightban, de elég gördülékeny ahhoz, hogy sokszor akkor is a levegőt válasszam, amikor a térkép alapján gyorsabb lenne egy jármű.
Utalásokból épített rajongói mennyország
A Legacy of the Dark Knight tele van utalásokkal, de nem a fárasztó, öncélú fajtából. A játék ráadásul nem csak azt várja el tőlem, hogy felismerjek egy jelenetet, majd elégedetten bólintsak. Sokszor átírja, kiforgatja vagy új környezetbe helyezi az ismert pillanatokat. A kórházas Joker-jelenet, 2022-es Batman autós üldözése, a klasszikus Macskanő-utalások, az 1966-os cápariasztó spray és az Arkham-ihletésű pillanatok mind úgy kerülnek be a játékba, hogy a LEGO-humor hozzáad valamit az eredetihez. A legjobb poénok ráadásul nem is mindig Batman világából jönnek. Az Amerikai pszichós easter egg például zseniális, mert nemcsak egy random filmes kikacsintás, hanem Christian Bale múltjára is rájátszik. Az ilyen utalásokból látszik, hogy a fejlesztők nem csak Batman kánonból dolgoztak, hanem értik azt a popkulturális hálót is, amelyben ez a karakter évtizedek óta létezik. Ezért működnek a poénok felnőtt fejjel is. Nem kizárólag gyerekeknek szóló bohóckodást kapunk, hanem több rétegű humort, amely egyszerre tud nagyon egyszerű és meglepően okos lenni.
A játék legnagyobb hibája az, hogy a kampány végére kicsit elfárad. Az első kétharmadban szinte minden új fejezet hoz valami erős ötletet, látványos helyszínt vagy ügyesen újrakevert Batman-pillanatot. Később viszont érezhetően gyengébbé válik a pályák ritmusa. Több a kiszámítható harc, a kötelező és igazából nagy ötleteket mellőző LEGO-szerelés, és néhány küldetés már nem tud akkorát szólni, mint amit a játék korábbi részei alapján vártam volna. Ez persze nem rontja el az egészet, de azért feltűnő. A Legacy of the Dark Knight olyan magasra teszi a lécet a nyitás után, hogy amikor később csak jó LEGO-pályákat ad zseniális Batman-pályák helyett, az visszalépésnek érződik. A melléktevékenységek között is akadnak ismétlődő darabok, és bár Gotham összességében remek játszótér, nem minden ikon mögött van ugyanolyan erős ötlet. A bossfightok között is van pár, amely látványosabb, mint amennyire érdekes. A játék technikai oldalon sem teljesen makulátlan. Előfordulnak apró hibák, nyílt világbeli döccenések és olyan helyzetek, amikor az ellenfél vagy egy objektum nem úgy viselkedik, ahogy kellene. Ezek nálam nem voltak végzetesek, de egy ekkora és ilyen részletes Gotham mellett nem is teljesen meglepőek nyilván. Ettől még a csiszolás néhány ponton lehetett volna erősebb.
Műanyagból épült, mégis igazi Batman-játék
A Lego Batman Legacy of the Dark Knight azért különleges cím, mert két külön mérce szerint is nagyon erős lett. LEGO-játékként az eddigi abszolút legjobb, mert végre nem a mennyiség terén akar nagyot villantani, hanem a részletekre és a minőségre koncentrál. Batman-játékként pedig azért kiemelkedő, mert okosan érti a karaktert, Gothamet, a mítoszt, és úgy tud kedvesen, de sosem bántón nevetni is rajta, hogy közben nem veszi el tőle a súlyát. Persze közben nem körözi le az Arkham-sorozat legjobb részeit abban, amiben azok a mai napig szinte érinthetetlenek. Az Arkham Asylum atmoszférája, az Arkham City felépítése és az Arkham Knight dinamikája továbbra is külön kategória. A Legacy of the Dark Knight viszont nem is ugyanabban a ligában akar győzni. Ez egy családbarát, vicces, látványos, mégis meglepően tiszteletteljes Batman-összegzés, amelyben a LEGO-forma nem korlát, hanem nagyon ügyesen használt eszköz.
Nálam ez egyértelműen az eddigi legjobb LEGO-játék, és gond nélkül ott van a legjobb Batman-játékok között is. Korántsem azért, mert minden eleme hibátlan, hanem mert ritkán látni ennyire szeretettel, ennyire jó arányérzékkel és ennyi rajongói alázattal összerakott adaptációt.
