Hirdetés

Könnyebb lehet az Elden Ring, mint a FromSoftware korábbi játékai

|

Miyazaki szerint ezt többen fogják befejezni, mint a Souls játékokat.

Hirdetés

Már egy hónap sincs hátra az Elden Ring megjelenéséig, azt is tudjuk, nagyjából mennyi időt kell felszabadítani ahhoz, hogy végigjátszhassuk a sztoriját. A játékidő persze függ majd a játékosok ügyességétől is, de Hidetaka Miyazaki rendező úgy gondolja, nem kell majd annyit küszködni, mint a Souls játékokban.

Egy a PlayStation Blogon megjelent interjúban elmondta, összességében úgy alkotnak, hogy arra bátorítsák a játékosokat, kerekedjenek felül a nehézségeken. Ez nem csak az Elden Ringre igaz, hanem általánosságban.

Hirdetés

"Nem akarjuk erőltetni a nehézséget, vagy csak a nehézség kedvéért nehezíteni a dolgokat. Szeretnénk, hogy a játékosok használják a leleményességüket, tanulmányozzák a játékot, memorizálják, mi történik, és tanuljanak a hibáikből. Nem akarjuk, hogy úgy érezzék, a játék aránytalanul büntet, inkább azt, hogy van esélyük megnyerni egy kemény összecsapást és továbbhaladni. Az Elden Ringben nem próbáltuk szándékosan csökkenteni a nehézséget, de úgy gondolom, többen fogják befejezni."

Ez szerinte a nyílt világnak köszönhető, amiben mindenki olyan tempóban haladhat, ahogy neki kényelmes, úgy áll a harcokhoz, ahogy az az ő stílusának megfelelő, valamint annak, hogy a többjátékos élmény is könnyebben elérhető.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Az Elden Ringnek tehát elvileg akkor is érdemes lesz nekiesni, ha a Souls játékok miatt magzatpózban görnyedve próbáltátok meg feldolgozni traumáitokat. Meglátjuk február végén, hogy valóban megengedőbb-e a játék.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)